Vasile Mardare, a brassói ALRUE ügyvezetõ elnöke tegnap elmondta: azt kifogásolják, hogy a forradalmárigazolványok cseréjének határideje március 31-e, a csere pedig rendkívül lassan halad. „A határidõ lejárta után a megújított igazolványok tulajdonosai forradalmár harcosoknak minõsülnek, a többiek csak résztvevõknek, ez utóbbiak pedig nem kapnak járadékot\", fejtette ki Mardare. Hozzátette: a szervezet 1215 brassói tagja közül csak 214-en kapták meg új igazolványukat. Eközben nyolc civil szervezet aggodalmának adott hangot a több mint 500 éhségsztrájkoló forradalmár egészségi állapota miatt. A szervezetek közleményükben felkérik a kormányt és a parlamentet, hogy mielõbb járuljon hozzá a forradalmárok kéréseinek teljesítéséhez. Felkérik továbbá Teodor Mãrieºt, az 1989. december 21. Egyesület elnökét, hogy hagyjon fel az éhségsztrájkkal, mivel a tiltakozók vezetõjeként higgadt párbeszédet kell folytatnia az illetékesekkel.
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.