Fotó: Rompres
Winkler azért mondott le, mert vállalta az európai parlamenti mandátumot, miután Frunda György, az RMDSZ listavezetője viszszalépett. Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök hétfőn tudomásul vette és elfogadta Winkler Gyula lemondását. Borbély Károly a Krónikának elmondta, egyelőre csak elfogadta, hogy szerepeljen a szövetség jelöltlistáján. „Úgy értesültem, hogy most már csak én maradtam a listán, és nagy megtiszteltetés számomra, hogy az RMDSZ bízik a munkámban” – nyilatkozta lapunknak Borbély Károly.
Az Amos News hírügynökség szerint Borbély Károly az elmúlt három évben nem mondott le a Realsport Kft. ügyvezetéséről, ugyanakkor a BK Management&Business Kft. egyedüli tulajdonosaként szerepel a kereskedelmi kamara nyilvántartásában. A 2003/
161-es törvény szerint az államtitkári tisztség összeférhetetlen kereskedelmi társaságnál betöltött funkcióval, ezért az ANT elnöke törvénytelenül gyakorolta tisztségét – írja az Amos News. Borbély a Krónika kérdésére cáfolta a hírügynökség által közölteket. „Mindkét kereskedelmi egységnél csupán részvényesként szerepelek, nem töltök be vezetői tisztséget. A hírügynökség téves információkat közölt” – mondta.
A 31 éves miniszterjelölt a bukaresti Dimitrie Cantemir Egyetem turizmus-üzleti menedzsment szakán végzett 1999-ben, 2005 októberétől a fővárosi Politikatudományi és Közigazgatási Főiskola magiszterhallgatója közpolitika és európai integráció szakon. Borbély Károly 2000 és 2002 között Winkler Gyula Hunyad megyei képviselői irodájában dolgozott tanácsadóként, egyben a megyei RMDSZ előadója volt. 2002 és 2005 között az ITD Hungary Kht. befektetési és kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó régiófelelőseként dolgozott Fehér, Hunyad és Kolozs megyében. 2005 februárjától vezeti államtitkári rangban az ANT-t.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.