Hirdetés

Újabb bázisok Romániában?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Traian Bãsescu államfő a vízumkötelezettség megszüntetését szorgalmazta „A román állam nem vállalt kötelezettséget arra, hogy egy nemzetközi beavatkozás esetében katonái is részt vegyenek a libanoni akciókban” – jelentette be a washingtoni látogatásáról hazaérkező Traian Bãsescu.

2006. július 31., 00:002006. július 31., 00:00

A román államfő ezáltal pontosította azt a pénteki nyilatkozatát, amelyben arra utalt, hogy Románia rendelkezik akkora katonai potenciállal, hogy a közel-keleti válságban is békefenntartó szerepet játszhasson. Az államelnök hozzátette, az ENSZ, valamint a NATO vezetői Libanon déli részén nemzetközi katonai ütköző övezet kialakítását tervezik, Románia azonban ENSZ-felhatalmazás nélkül katonai csapatokkal nem avatkozik be a konfliktusba. George W. Bush amerikai államfővel, valamint Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel tartott értekezletén Bãsescu Bukarest teljes támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat az iraki és az afganisztáni konfliktus kapcsán is. Az államfő leszögezte: országa továbbra is teljesíteni fogja felvállalt kötelezettségeit a NATO-val, valamint az ENSZ-szel szemben. Bãsescu ugyanakkor szorgalmazta a román állampolgárok vízumkötelezettségének felszámolását is, azzal indokolva, hogy az ország állampolgárai számára Amerika már nem illegális kivándorlási, hanem elsősorban továbbtanulási és munkavállalási lehetőséget jelent. Bush azonban kitérően válaszolt Bãsescu javaslatára, azzal biztatva a román államfőt, hogy noha egyelőre nem merült fel a vízumkötelezettség eltörlése, az amerikai kongresszus hamarosan egy erre vonatkozó enyhítő jogszabályt dolgoz majd ki.
Románia esetleges libanoni beavatkozása, valamint a vízumkötelezettség eltörlésének kérdése visszhangokat váltott ki a hazai közéletben is. Habár az államfő leszögezte, hogy a vízumkötelezettség eltörlése fejében Románia nem hajlandó változtatni a nemzetközi örökbefogadásról szóló jogszabályzatán, és a nemzetközi politikai magatartását sem fogja ehhez viszonyítani, Cristian Diaconescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke elfogadhatatlannak tartja azt a feltételezést, miszerint Bãsescu román katonák életét sodorná veszélybe Libanonban a vízumkérdés kedvező elbírálása cseréjében. Diaconescu hangsúlyozta, hogy egy esetleges libanoni beavatkozás árthatna Románia megítélésének a közel-keleti muzulmán államokban, emiatt az államfő kijelentései elhamarkodottak voltak. A szociáldemokrata politikus nem zárta ki a libanoni katonai beavatkozás lehetőségét, azonban leszögezte: ezt a kérdést meg kell fontolni. Teodor Atanasiu védelmi miniszter szerint a román haderő csakis ENSZ-felhatalmazással vehet részt a közel-keleti hadműveleteken. A tárcavezető ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy egy esetleges katonai beavatkozás költségeit saját anyagi forrásokból kell majd fedezni.
Bãsescu hivatalos amerikai látogatásán szóba került a Romániában felállítandó amerikai katonai támaszpontok kérdése is. Ezzel kapcsolatban az államfő azon reményét fejezte ki, hogy a tavaly novemberben a katonai bázisok ügyében Washington és Bukarest között megkötött megállapodás technikai részleteinek a megvalósítása még az idén befejeződhet, így 2007-ben elkezdődhet a megállapodás gyakorlatba ültetése. Sajtóforrások szerint a megegyezés értelmében jövőtől öt településen azonnal elkezdhetik az amerikai bázisok kiépítését.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés