2012. július 16., 14:242012. július 16., 14:24
A vádak szerint Severin EP-képviselői minőségében hamis, vagy nem megfelelően kiállított dokumentumok felhasználásával jogosulatlanul segített uniós pénzforrásokhoz hat romániai céget, amelyek fiktív tanácsadói szolgáltatások fejében mintegy 430 ezer eurós haszonhoz jutottak. A DNA korábban csúszópénz elfogadása és befolyással való üzérkedés miatt indított bűnvádi eljárást a politikus ellen.
A The Sunday Times című brit bulvárlap tavaly robbantotta ki a korrupciós botrányt, amelyben Severin mellett két másik EP-képviselő is érintett. A lap újságírói lobbistának adták ki magukat, és arra próbáltak EP-képviselőket rávenni, hogy jelentős anyagi ellenszolgáltatás fejében a cég érdekeinek megfelelő törvénymódosító indítványt nyújt be az EP-ben. Kezdeti munkájáért 12 ezer eurót fel is számolt a szociáldemokrata képviselő.
Az ügy kipattanását követően az EP szocialista frakciója kizárta soraiból Adrian Severint, bár a képviselő visszautasította a vádat, mondván, nem sértette meg a törvényeket; ezzel szemben a botrány másik két érintettje, az osztrák és szlovén EP-képviselő lemondott. Saját pártja, a PSD is kizárta, és követelte, hogy mondjon le mandátumáról, de a képviselő nem volt hajlandó erre.
Severin ellen a botrány kirobbanása nyomán az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is vizsgálódni kezdett; a képviselő számláin legutóbbi vagyonbevallása szerint mintegy egymillió eurónyi összeg található.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.