
Elfogadta a román képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely ismét nemzeti ünneppé nyilvánítja május 10-ét, a román királyság megalakulásának és az ország 1877-ben kikiáltott függetlenségének napját, amely a kommunizmus korszaka előtt is Románia nemzeti ünnepe volt.
2015. április 23., 14:032015. április 23., 14:03
Romániában a kommunista diktatúra megdöntése óta eltelt negyed évszázadban december elseje, az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés évfordulója volt az ország egyedüli nemzeti ünnepe.
Tavaly január 24-ét, a román fejedelemségek – Moldva és Havasalföld – 1859-es egyesülésének napját is nemzeti ünneppé nyilvánították, így a szerdán elfogadott törvény alapján Romániának három nemzeti ünnepe lesz.
Május 10. „rangjának visszaadását” Puiu Hașotti liberális szenátor, volt művelődési miniszter kezdeményezte. Indoklásában rámutatott, hogy május tizedike egyszerre három, a királysághoz kötődő történelmi pillanatot jelképez: az egyesült román fejedelemségek trónjára meghívott Hohenzollern dinasztia uralmának kezdetét (1866), a Török Birodalommal szembeni függetlenség kikiáltását (1877) és a Román Királyság megalakulását (1881) Első Károly megkoronázása révén.
A kezdeményező munkaszüneti nappá is akarta nyilváníttatni május tizedikét, ezt a rendelkezést azonban a képviselőház munkaügyi bizottsága törölte a törvényből, mert a parlament nem hozhat a költségvetési forrásokat igénylő – vagy bevételkiesést eredményező – jogszabályt a fedezet megjelölése nélkül.
A május tizedikei nemzeti ünnep visszaállítását korábban egy másik volt művelődési miniszter, Theodor Paleologu is szorgalmazta, mondván, hogy hiába rendelkezik december elseje hatalmas jelképes töltettel a nemzeti egység megteremtését illetően, ha nem válhat igazi népünnepéllyé a kellemetlen, téli időjárási feltételek miatt.
Paleologu szerint a tavaszi időszak sokkal alkalmasabb arra, hogy a ne csak a hivatalosságok vegyenek részt a nemzeti ünnep rendezvényein, hanem az emberek is nagy számban és örömmel csatlakozzanak az ünnepségekhez.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!