
Ma teszik közzé az idei érettségi eredményeit – tájékoztatott tegnap az oktatásügyi minisztérium, amelynek illetékesei ugyanakkor azt is fontosnak tartották kiemelni közleményükben, hogy a javítási folyamat zökkenőmentesen zajlik.
2013. július 07., 22:052013. július 07., 22:05
2013. július 07., 22:092013. július 07., 22:09
A hétvége viszont közel sem volt mentes a botrányoktól, miközben tovább gyűrűztek a bukaresti történések, addig Konstanca megyében is több rendellenességre derült fény. Mint pénteken bejelentették, kétszázötven diákot állítanak elő a hatóságok az egyik korrupciós érettségibotrány nyomán, a diákok péntekre tervezett csoportos kihallgatásáról azonban lemondtak, miután a hatósági eljárás felháborodást keltett a szülők körében. A botrány dulakodásba torkollott. Mint beszámoltunk, a múlt hét elején tört ki a korrupciós botrány a bukaresti Dimitrie Bolintineanu-iskolában, amelynek igazgatónőjét befolyással való üzérkedés miatt előzetes letartóztatásba helyezték.
A hatóságok szerint az igazgatónő – akit azóta leváltottak – megígérte a diákoknak, hogy pénzért cserébe „elnéző\" felügyelő tanárokat fog biztosítani az osztálytermekbe. A vádhatóság pénteki közlése szerint mintegy 250 diák tartózkodott azokban a tantermekben, ahol a felügyelőknél indokolatlan pénzösszegeket találtak. Ezeket például cigarettásdobozokban vették át a pedagógusok, az egyik tanárnő például a melltartójába rejtette a kenőpénzt a román média szerint.
A rendőrök pénteken, az utolsó vizsganap végén akarták bekísérni a rendőrségre a diákokat autóbuszokkal, de az akció felháborodást váltott ki a szülők körében, akik közül egyesek megpróbálták megakadályozni a járművek behajtását az iskola udvarára.
Az ügyben Victor Ponta miniszterelnök is megszólalt, aki bírálta a hatóságok eljárását. „Nem élünk már Daniel Morar (volt korrupcióellenes főügyész) és a kommunisták idejében, hogy az embereket az utcáról szedjük össze és bevigyük az ügyészségre. Annál is inkább, hogy itt gyermekekről van szó\" – mondta a miniszterelnök. Ezt követően Bogdan Staicu, a bukaresti törvényszék mellett működő vádhatóság vezető ügyésze bejelentette: a 250 diák közül csak húszat hallgatnak ki pénteken, akik beleegyeztek ebbe, a többieket hétfőtől idézik be. Hangsúlyozta, a diákok nem gyanúsítottak, őket azért akarják kihallgatni, hogy több részletet tudjanak meg az érettségi kapcsán kialakult korrupciós ügyről.
Eközben pénteken Konstanca megyében három megvesztegetési kísérletre is fény derült. A nap folyamán a megyeszékhely George Călinescu Gimnáziumában egy osztályteremben találtak meg egy pénzzel teli papírzsebkendő-csomagot, míg egyik mangaliai középiskolában a megoldott tételsorokat tartalmazó fénymásolatokra bukkantak. A năvodari-i Lazăr Edeleanu Gimnázium diákjait is meghallgatták ugyanakkor a korrupcióellenes ügyészek, miután egy diáklány feljelentést tett a rendőrségen, amelyben jelezte, egyes érettségizők pénzt gyűjtöttek annak érdekében, hogy a tanárok hagyják őket puskázni. Egyes hírügynökségi információk szerint a gyűjtés tényéről videofelvétel is készült, amely már a rendőrök birtokában van.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!