
Ismét nyílt konfliktussá dagadtak a kormányzó Szociálliberális unió (USL) tagpártjai közötti ellentétek.
2013. szeptember 29., 14:472013. szeptember 29., 14:47
2013. szeptember 29., 15:452013. szeptember 29., 15:45
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) ezúttal amiatt különbözött össze, mert a PNL 63 honatyája olyan törvénytervezetet nyújtott be, amelyben az önkormányzati választási rendszer módosítását javasolják, oly módon, hogy térjenek vissza a kétfordulós polgármester-választásokra, a megyei tanácsok elnökét pedig a továbbiakban a tanács tagjai válasszák meg, ne pedig közvetlenül a polgárok. A liberálisok azért változtatnának, mert álláspontjuk szerint a jelenlegi rendszer annak a pártnak kedvez, amely a kormány élén áll.
A koalíció legnagyobb pártja, a PSD éppen ezért ellenzi is a módosítást. Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes, a PSD ügyvezető elnöke pénteken leszögezte: nem támogatja a PNL javaslatát, mivel az szerinte instabilitáshoz vezetne a megyei önkormányzatokban, Bírálta a PNL-t, amiért az előzetes egyeztetés nélkül nyújtotta be a tervezetet, és az USL vezetésének mihamarabbi összehívását követelte a vitás kérdések mihamarabbi megtárgyalása érdekében, ha – mint fogalmazott – még tovább akarják vinni az USL-projektet.
Dragnea azzal is megvádolta a PNL-t, hogy az akadályozza a kormány munkáját. Dragnea konkrétan azt vetette a liberálisok szemére, hogy megakasztották a fejlesztési régiók átalakításának folyamatát, ezért felszólította a liberálisokat, hogy minél hamarabb fogalmazzák meg javaslataikat. „Ha az USL képtelen betartani a választási ígéreteit, a szövetség értelmét veszti” – szögezte le Dragnea.
Crin Antonescu, a PNL elnöke válaszában leszögezte: pártja úgy véli, hogy ha a régiók kialakítása nem jár együtt a gazdasági fejlődéssel, akkor azt nem érdemes megvalósítani. Leszögezte: nem támogatja az etnikai alapú régiók létrehozását. A választási törvény kapcsán elmondta: álláspontja szerint a két fordulóban megválasztott polgármesterek nagyobb legitimitással bírnak.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!