
Jobbat kapnak. Marcel Ciolacu szerint új típusú Patriot rakétarendszert kap Románia az Ukrajnának átadott helyett
Fotó: Román védelmi minisztérium
Új típusú Patriot rendszert kap Románia az Amerikai Egyesült Államoktól – jelentette be pénteken Marcel Ciolacu.
2025. április 04., 13:202025. április 04., 13:20
A miniszterelnök Temesváron a súlyos égési sérültek ellátására épülő kórházban tett látogatása során nyilatkozott a sajtónak a Patriot-rendszerről. Azt is közölte, hogy a légvédelmi rendszerre már megkötötték a szerződést és az átutalás is megtörtént.
Az újságírók arra voltak kíváncsiak, megkapja-e Románia a légvédelmi rendszert ahelyett, amelyet Ukrajnának adományozott, tekintve az új amerikai adminisztráció megváltozott álláspontját az Ukrajnának nyújtandó támogatást illetően.
Ciolacu azt felelte, hogy
„Ráadásul egy újabb típust kapunk” – tette hozzá Ciolacu.

Az amerikai védelmi minisztérium 946 millió dolláros szerződést kötött a Raytheon Technologies (RTX) fegyvergyártó céggel, hogy további Patriot légvédelmi rendszereket szállítson Romániának – jelentette pénteken a The Defense Post.
A The Defense Post még január elején közölte, hogy az amerikai védelmi minisztérium 946 millió dolláros szerződést kötött a Raytheon Technologies (RTX) fegyvergyártó céggel, hogy további Patriot légvédelmi rendszereket szállítson Romániának.
A szerződés határideje 2029. december 31.
Ezzel gyakorlatilag pótolják azt a rendszert, amelyet Románia Ukrajnának ajánlott fel az orosz légitámadások elleni védekezésre.
A katonai szakportál emlékeztet, hogy
A Pentagon által a világ egyik legnagyobb fegyvergyártó vállalatának, a Raythen Technologiesnak odaítélt új szerződés a tüzérségi egységekre, köztük a fejlett radarokra, vezérlőállomásokra és elfogó rakétákra terjed ki.

Miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újfent köszönetet mondott Romániának a felajánlott Patriot rakétavédelmi rendszerért, felkérte Bukarestet, hogy a román légvédelem szálljon be az Ukrajnára kilőtt orosz drónok lelövésébe.
Pete Bata, a Ryatheon nemzetközi ügyekért felelős alelnöke a The Defence Postnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az új szerződés lehetővé teszi Románia számára, hogy jobban megvédje állampolgárait és a kritikus infrastruktúrát a „térségben eszkalálódó fenyegetések” közepette.
„[A Raytheon] elkötelezett amellett, hogy fejlett integrált légvédelmi és rakétavédelmi képességekkel lássa el Romániát” – tette hozzá.
A Raytheon azt is közölte, hogy
„A Patriot 19 ország légvédelmének alapja, és a rendszer továbbra is bizonyítja hatékonyságát a fejlett légi fenyegetésekkel és a masszív, összetett támadásokkal szemben” – állítja a Raytheon Technologies.
A szerződés odaítéléséről szóló közleményt a washingtoni védelmi minisztérium honlapján tették közzé, amely megjegyzi, hogy a tranzakció teljesítésének határideje 2029. december 31-e.
Mint arról beszámoltunk, Románia szeptemberben adományozott egy Patriot föld-levegő Patriot rakétarendszert Ukrajnának. Az adományozás költségét a védelmi minisztérium a törvénytervezetben mintegy 60 millió dollárra becsülte.

Döntő házként megszavazta kedden a képviselőház a Patriot légvédelmi rakétarendszerek harmadik félnek történő adományozását lehetővé tevő törvénytervezetet.
A védelmi minisztérium azzal érvelt, hogy „a földi légvédelmi képességek újjáépítése úgy szükséges, hogy az FMS-programon keresztül az amerikai kormánytól vásárolnak az adományozott rendszerhez hasonlót, főként vissza nem térítendő külső forrásokból, felhasználva a speciális FMS-mechanizmusokat és az Ukrajna támogatására irányuló nemzetközi partnerségek keretében meglévő finanszírozási lehetőségeket”.
Az új Patriot rendszer beszerzéséhez Norvégia 127 millió dolláros pénzügyi támogatást jelentett be.
A Patriot a román hadsereg legújabb és legdrágább rendszere.
Eddig négy Patriot rendszert szállítottak le, mind a négy a légierőhöz került a 74. Patriot ezrednél. Ebből a négyből egyet 2024 őszén adományoztak Ukrajnának.
Az első Patriot-rendszert 2020-ban szállították le a román légierőnek, és 2021 óta konkrét lég- és rakétavédelmi feladatokat hajt végre a román és a NATO légtérben.
A második rendszert 2022 folyamán szállították le, az átvételi teszt és átvétel tavaly decemberben valósult meg.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!