
Nyilatkozatháborúhoz vezetett a legfőbb ügyészség és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) között, hogy Tiberiu Niţu legfőbb ügyész szerdán este menesztette a DNA korrupció elleni osztályának vezetőjét, Lucian Papici-ot, aki a Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes ellen a tavaly nyári népszavazási csalások miatti nyomozást vezette.
2013. október 03., 10:352013. október 03., 10:35
A DNA tiltakozik a döntés ellen. A legfőbb ügyészség szerda esti közleménye szerint Niţu Papici mellett annak helyettesét, Mariana Alexandrut is menesztette, a helyükre Iuliana Bendeacot, illetve Viorel Cerbut nevezte ki. Bendeac egyike azon ügyészeknek, akik a Dan Voiculescu üzletember, a Konzervatív Párt alapítója és lánya ellen, vádemeléssel végződött vizsgálatot vezették, Cerbu pedig többek között a gépjárművezetői jogosítványok kibocsátása körüli Argeş megyei törvénytelenségeket vizsgálta, emellett több ügyészt, bírát, ügyvédet és rendőrt érintő korrupciós ügyben is eljárt.
A most leváltott Papici is jeles „trófeákkal” büszkélkedhet: ő foglalkozott a két korábbi mezőgazdasági miniszter jogerős börtönbüntetésre ítélésével végződött „véreshurka-üggyel”, valamint Cătălun Voicu volt szociádemokrata szenátor korrupciós ügyével is.
A legfőbb ügyészség azt is közölte, hogy a korrupcióellenes osztályt 2007 óta vezető Papici-ot – akinek egyébként lejárt mandátumát épp egy héttel menesztése előtt hosszabbították meg – és helyettesét az igazságügyi tárca kérésére mentették fel tisztségükből, miután a miniszter kijelölte az utódaikat.
A DNA közleményben tiltakozott a legfőbb ügyész döntése ellen, és jelezte: Niţu nem kérte ki a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének álláspontját Papici leváltása előtt, holott ez kötelessége lett volna. Egyben leszögezte: a két tisztségéből felmentett ügyész, Papici és Alexandru is a szakmai szabályok szigorú betartásával, kiemelkedő eredménnyel végezte munkáját, ezért leváltásuk nem indokolt. Egy, az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Laura Codruţa Kövesi, a DNA vezetője is leszögezte: a kinevezések előtt az ő véleményét is ki kellett volna kérni.
Victor Ponta miniszterelnök ugyanakkor úgy vélte: nem problémás Papici leváltása, hiszen amúgy is lejárt a mandátuma. Egyúttal megvádolta, hogy Daniel Morarhoz, a DNA korábbi vezetőjéhez hasonlóan ő is „politikai dossziékat” fabrikált, és Traian Băsescu emberének nevezte az ügyészt. „Bsescunak is lejár jövőre a mandátuma, mit tegyünk, tartsuk őket a végtelenségig hivatalban? Biztosan elpusztulna nélkülük az ország. Mintha a Băsescu által kinevezett vezetőknek még a távozását követően száz évig a helyükön kellene maradniuk… Egyszerű ügyészként dolgozik majd, hiszen nem főnöknek született. Befejezte a dossziét, ami Kövesi asztalára került, és viszlát. Miért kellene Băsescu minden emberét a helyén tartanunk a mandátuma lejárta után is?” – fogalmazott a kormányfő az RTV hírcsatornának nyilatkozva, a Dragnea elleni eljárásra utalva. Hozzátette: továbbra is úgy tartja, hogy Papici és a többi ügyész politikai alapon folytatott vizsgálatot a miniszterelnök ellen.
Monica Macovei volt igazságügy-miniszter, az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) európai parlamenti képviselője szerint viszont az USL mindent megtesz annak érdekében, hogy irányítása alá vonhassa a DNA-t, és menessze a kitűnő munkát végző ügyészeket.
Mint arról beszámoltunk, korábban a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) több politikusa is azzal vádolta meg a legfőbb ügyészséget és a DNA-t, hogy Traian Băsescu politikai megrendeléseit teljesíti, amikor a vele szemben álló politikai oldal képviselői ellen vizsgálódik. Miután ez év elején mindkét intézmény vezetőjének mandátuma lejárt, megállapodás született, hogy a legfőbb ügyészség élére az USL-hez közel állónak tekintett Tiberiu Niţu kerül, a DNA élére pedig Laura Codruţa Kövesi korábbi legfőbb ügyész, akit viszont Băsescu-pártinak tartanak.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes ellen azért vizsgálódott az ügyészség, mert fölmerült a gyanú, hogy a tavaly nyári, Traian Băsescu államfő menesztéséről szóló népszavazáson, amelyen ő volt az USL kampányfőnöke, olyan hálózatot működtetett, amelynek célja a választások elcsalása volt, konkrétan az, hogy a valós részvételi aránynál nagyobb szám jöjjön ki végeredményként, és így meglegyen a referendum érvényességéhez szükséges jelenlét. Kövesi a Dragnea-ügyről kifejtette: a Papici által összeállított iratcsomót megkapta, a további lépésekről, az esetleges vádemelési javaslatról a közeljövőben dönt. Egyben elmondta, hogy a DNA jelenleg is több miniszter ügyében vizsgálódik.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!