Hirdetés

Tüntetnek a kóbor ebek ellen

Több százan tüntettek vasárnap Bukarest központjában, követelve a kóbor kutyáknak a főváros utcáiról való összegyűjtését és eutanáziáját, ugyanakkor Sorin Oprescu főpolgármester lemondását.

Rostás Szabolcs

2013. szeptember 08., 15:292013. szeptember 08., 15:29

2013. szeptember 08., 15:472013. szeptember 08., 15:47

A tiltakozók nem értenek egyet azzal, hogy az önkormányzat népszavazást írt ki október 6-ára, amelyen Bukarest lakosságának arra kell válaszolnia: egyetért-e azzal, hogy összeszedjék, majd elaltatássák a gazdátlan ebeket. Közben a főügyészség kihallgatta a Caleidoscop Alapítvány két képviselőjét, akik évekkel ezelőtt örökbe fogadták, majd szabadon engedték azt a kutyát, amely több társával együtt egy héttel ezelőtt halálra marta a négyéves Ionuţ Anghelt.

A kóbor kutyák elaltatását szorgalmazó, illetve ellenző utcai tüntetések kezdődtek a hét végén Bukarestben. A tiltakozó akciók előzménye, hogy egy héttel ezelőtt hat gazdátlan eb halálra mart egy négyéves kisfiút a főváros egyik köztéri parkjában található, nem megfelelően elkerített magánterületen. A tragédia nyomán a központi sajtóban kampány indult a Bukarestet elárasztó, mintegy 64 ezer fősre becsült ebpopuláció ellen, ugyanakkor közéleti személyiségek, lakosok követelik a gazdátlan állatok elpusztítását.

Vasárnap Nadine Apostolescu színész- és énekesnő hívására több százan vonultak a parlament közelében található Izvor parkba, hogy együttérzésüket fejezzék ki Ionuţ Anghel családjával, illetve hogy sürgős lépésekre sarkallják a hatóságokat a kóbor kutyák ügyében. A részvevők egyebek mellett a következő felirattal ellátott transzparenseket emeltek a magasba: „Nem vagyok kutyaeledel\", „Az utcám nem kutyaól\", „Vállalni kell a felelősséget\".

Utóbbi üzenet volt a bukaresti önkormányzat tagjai számára arra, hogy ne hárítsák át a döntés felelősségét a lakosságra a gazdátlan ebek ügyében, hanem foganatosítsanak mihamarabbi intézkedéseket a jelenség megfékezésére. A fővárosi közgyűlés ugyanis pénteken megszavazta azt a határozattervezetet, amely alapján október 6-án referendumon kérdezik meg a lakosságot: egyetért-e azzal, hogy összeszedjék, majd elaltatássák a Bukarest utcáin hemzsegő gazdátlan ebeket. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) tíz tanácsosa kivonult az ülésről, tiltakozva a referendum ellen, ugyanakkor Adriean Videanu, a párt bukaresti szervezetének ideiglenes elnöke bejelentette: valamennyi PDL-es képviselő lemond mandátumáról, mivel nem hajlandó a nevét adni a Sorin Oprescu fémjelezte „gyáva” városvezetéshez. 

A főpolgármestert számos politikai alakulat – közöttük a vele szimpatizáló balliberális pártok – részéről illette bírálat az elmúlt napokban amiatt, hogy nem a konkrét lépések megtételét, hanem a referendumot választotta. Egyébként egy hétvégén közzétett közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezett bukaresti lakosok 56 százaléka egyetért a népszavazás kiírásával, a népszavazáson biztos részvételüket ígérő polgárok 72 százaléka pedig az eutanáziában látja az egyetlen megoldást a kóborkutya-kérdés megoldására.

Közben a bukaresti főügyészség pénteken kihallgatta Carmen Secăreanut, a Caleidoscop Alapítvány elnökét és Mirela Nica önkéntest annak kapcsán, hogy a szervezet nevében ők fogadták örökbe, majd engedték szabadon 2008-ban a Ionuţ Anghelt halálra maró kutyák egyikét. Bár a két nő ügyvédei a kihallgatás után úgy nyilatkoztak, hogy védenceik ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával beindult a bűnvádi eljárás, a nyomozó hatóság cáfolta az információt, közölve: a kihallgatások hétfőn folytatódnak.

Ezzel egy időben Brigitte Bardot francia filmcsillag levelet intézett Traian Băsescunak, amelyben a bukaresti kóbor kutyák védelmezésére szólítja az államfőt. A nemzetközi hírű állatvédő szerint valósággal sokkolták a hozzá eljutott hírek, miszerint Romániában „szisztematikus kivégzés vár\" a gazdátlan ebekre, beleértve a szelíd példányokat is.

„Ez olyan véres bosszú lenne, amely teljesen ellentétes az Európai Unió civilizált országaiban hatályos törvényekkel\" – állapítja meg Brigitte Bardot, aki egyébként levelében azt állítja: értesülései szerint a kutyatámadásban elhunyt kisfiú „az orvosi ellátás hiánya miatt\" vesztette életét. Megjegyzendő: a törvényszéki orvosi vizsgálat szerint az áldozat holttestét több száz harapás borította el, a kiérkező mentőorvosok pedig már nem tudták megmenteni a kisfiú életét. „Vajon Brigitte Bardot asszony Ionuţ Anghel családjának is írt levelet?\" – kommentálta a filmcsillag megkeresését Bogdan Oprea, az elnöki hivatal szóvivője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés