
Fotó: Gov.ro
Mihai Tudose kormányfő fenntartja az erdélyi magyar autonómiatörekvésekről a múlt héten kifejtett álláspontját, egyúttal cáfolja, hogy emberek felakasztásáról beszélt volna.
2018. január 15., 16:252018. január 15., 16:25
2018. január 15., 16:392018. január 15., 16:39
A román miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának hétfő délutáni ülése előtt nem sokkal nyilatkozott újságíróknak. A Hotnews.ro portál beszámolója szerint Mihai Tudose közölte: „románként” fenntartja az erdélyi magyar autonómiatörekvésekről a múlt héten kifejtett álláspontját.
Mihai Tudose megismételte: még csak párbeszéd szintjén sem képezheti alku tárgyát Románia területi épsége. A Digi24 hírtelevízió tájékoztatása szerint ugyanakkor a kormányfő azt mondta: amikor a „zászlón történő lengésről” beszélt, akkor az állami intézményekre utalt, amelyeknek tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket. „A mandátumuk fog a zászló mellett lobogni, ha nem tartják tiszteletben a jogszabályokat. Erről volt szó, nem pedig nem tudom kiknek a felakasztásáról” – állapította meg hétfőn Tudose.
A román kormányfő nagy felháborodást kiváltó mondata a Realitatea hírtelevízió múlt szerda esti műsorában hangzott el, amikor az erdélyi magyar pártok hétfőn elfogadott közös autonómianyilatkozatáról kérdezték. Tudose egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a kezdeményezéshez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy „ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.
Mihai Tudose később az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát. „A Székelyföld autonómiájáról szóló viták törvénytelenek, és nem kell ezeket komolyan venni. Ezek csupán a Románia egységének a destabilizálására tett kísérletek a centenárium évében” – pontosította akkor a miniszterelnök.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
1 hozzászólás