
Törvényi kiskapu. Cseke szerint a kormány véget vetne annak a gyakorlatnak, hogy egyesek kijátsszák a helyi adók befizetését
Fotó: Borbély Fanni
Cseke Attila fejlesztési miniszter bejelentette, hogy a kormány intézkedéseket készít elő annak érdekében, hogy véget vessen azoknak a gyakorlatoknak, amelyek révén egyes adófizetők elkerülik a helyi adók befizetését, miközben a lelkiismeretes polgárok évente és időben befizetik adóikat.
2026. január 14., 15:392026. január 14., 15:39
Cseke Attila kiemelte a romániai adófizetők közötti különbségeket.
– idézte az RMDSZ-es tárcavezetőnek a Digi 24 hírtelevízióban elhangzott nyilatkozatát a Mediafax hírügynökség.
A miniszter konkrét példával is szolgált.
„Ma a törvény szerint lehetséges, hogy egy adófizető, aki megvásárolt egy meglehetősen nagy hengerűrtartalmú – 2000 köbcentiméternél nagyobb – autót, amelyre magasabb adó vonatkozik, lehetősége van például arra, hogy decemberben ilyen autót vásároljon, és azt a helyi önkormányzatnál töröltesse, hogy elkerülje az adófizetést, majd januárban ugyanaz a polgár újra bejegyezheti azt a helyi önkormányzatnál, és így átveri a helyi költségvetést” – fejtette ki Cseke Attila, aki szerint a törvényesen adózó polgárok pedig csodálkoznak azon, hogy „hogyan lehet ilyen módon kijátszani a rendszert”.

A helyi adók „általában” körülbelül 70 százalékkal nőnek, és bár ez az arány magasnak tűnhet, valójában az ingatlanok után fizetett összegek nem túl magasak, ha összehasonlítjuk őket más európai uniós országok ingatlanadóival – vélekedik Ilie Bolojan.

Romániában nagyon alacsony volt az ingatlanadó, úgyhogy indokolt volt az emelés – jelentette ki kedden Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!