Hirdetés

Traian Băsescu: Victor Ponta kiscica

Egy államfő számára nehéz ismét kormányalakítással megbízni egy olyan miniszterelnököt, aki egyszer már közreműködött a tisztségéből történő felfüggesztésében – jelentette ki Traian Băsescu elnök. Az államfő kedden este a B1 kereskedelmi televíziónak nyilatkozva elomondta: megvetést érez, és arra a felvetésre, hogy a politikában néha le kell nyelni egy-egy békát, kijelentette: „Igen, egy béka még elmegy, de egy disznót már nehéz lenyelni.”

Balogh Levente

2012. november 28., 10:132012. november 28., 10:13

Közölte: a december 9-i parlamenti választásokat követően olyan személyt jelöl kormányfőnek, aki fenntartja az ország nyugati kötődését, az Egyesült Államokkal fennálló partnerség erősítésében érdekelt, és képes megbirkózni a gazdasági válsággal.

Rámutatott: a februárban lemondott Boc-kormány teremtette meg az ország makrogazdasági stabilitását, és bár tudták, hogy ezzel szavazatokat veszítenek, megmentették az országot attól a megaláztatástól, hogy háromhavonta kölcsönökért kelljen kuncsorognia.

Kifejtette: hibának tartja, hogy tavasszal Victor Pontát nevezte ki kormányfővé, ő ugyanis nem a megfelelő személy volt az ország számára, mivel saját és pártja érdekeit tekintette elsődlegesnek. Úgy vélte, Ponta azért kezdeményezte a tisztségéből való felfüggesztést, hogy ezzel terelje el a figyelmet a saját pálágiumügyéről.

Băsescu szerint Ponta „kiscicaként” viselkedik, amikor kettesben tárgyalnak, hogy aztán a nyilvánosság előtt keményen bírálja. Ezért hazugnak nevezte a miniszterelnököt. „Ponta mitomán, beteg, ahogy Crin Antonescu álomkóros, ő hazugságkórban szenved” – fogalmazott az államfő.

Ponta válaszában úgy fogalmazott: „a kismacska is erősen karmol”, és úgy vélte, Băsescu minden megnyilvánulása a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) szavazótáborát növeli. Crin Antonescu, aki Ponta mellett szintén társelnöke az USl-nek, minősíthetetlennek nevezte Băsescu szavait, és ismét kijelentette, hogy amennyiben USL-győzelem esetén nem Pontát jelöli kormányfőnek, ismét felfüggesztik tisztségéből.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés