Tragédia a síneken

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Halálos áldozatot is követelt az a szombati vonatszerencsétlenség, amely a Prahova megyei Valea Cãlugãreascã vasútállomás közelében következett be. A Bukarestből Iasi fele tartó gyorsvonat első három kocsija kisiklott, a balesetben pedig életét vesztette a 17 éves focsani-i Cosmina Alexandra Dimofte.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2008. május 12., 00:002008. május 12., 00:00

A lány súlyos koponyasérülést szenvedett, a rohammentõsök pedig nem tudtak segíteni rajta. A szerencsétlenségnek négy másik sérültje is van, õket kórházban ápolják. A baleset miatt a Bukarest és Moldva között közlekedõ szerelvények többórás késéssel érkeztek meg a célállomásra, a Moszkvából érkezõ gyors három és fél órát késett.

Az óránként 68 kilométeres sebességgel haladó szerelvényt vontató mozdony és az elsõ két vagon egy váltó felett áthaladva siklott ki. A baleset nyomán felcsapódott egyik síndarab átfúrta az elsõ kocsi padlóját, öt személyt megsebesítve, közöttük a sérülésekbe belehalt lányt is.

Egyelõre még tisztázatlan, mi okozta a balesetet, a váltót ugyanis épp szombaton ellenõrizték a Román Vasúttársaság (CFR) alkalmazottai, és úgy találták, kifogástalanul mûködik. A helyszínre érkezõ Ludovic Orban közlekedési miniszter azt is elképzelhetõnek tartotta, hogy szándékos rongálás történt. Orban szerint a baleset azért következhetett be, mert a váltóból kiloptak néhány alkatrészt. Az esetet ennek nyomán az ügyészség is vizsgálja.

A szerelvény 100–130 személyt szállított. A CFR illetékesei közölték: kártérítést fizetnek az elhunyt lány családjának és a többi utasnak is, ennek öszszegét késõbb állapítják meg. 

L. L.

Lezuhant egy kisrepülõ

A vonatszerencsétlenség bekövetkezte után alig félórával egy kisrepülõ is lezuhant Cãlãraºi megyében. A becsapódáskor a gép lángokba borult, 36 éves pilótája azonnal életét vesztette. A másodpilótát súlyos sérülésekkel kórházban ápolják. Az Antonov–2 típusú kisgép egy kereskedelmi társaság tulajdonában volt, mezõgazdasági munkálatokra használták. A baleset okait egyelõre nem ismerik.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Egymillió lej értékű állampapírt lopott egy postai alkalmazott, hogy a betegségét kezeltethesse

Letartóztatta a rendőrség román posta egyik alkalmazottját, miután a gyanú szerint több mint egymillió lej értékű állampapírt lopott el.

Egymillió lej értékű állampapírt lopott egy postai alkalmazott, hogy a betegségét kezeltethesse
2025. szeptember 14., vasárnap

Az orosz dróntámadások több mint 50 százaléka során hullottak dróndarabok román területre

A határhoz közeli ukrajnai célpontokat ért eddigi orosz dróntámadások több mint 50 százaléka során hullottak dróndarabok román területre – közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség kérdésére a védelmi minisztérium.

Az orosz dróntámadások több mint 50 százaléka során hullottak dróndarabok román területre
2025. szeptember 14., vasárnap

Délután újra rengett a föld a Székelyföld közelében

A hajnali szeizmikus mozgás után újabb, ezúttal a Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt vasárnap 14 óra 39 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Délután újra rengett a föld a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt

A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt
2025. szeptember 14., vasárnap

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről

A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről
2025. szeptember 14., vasárnap

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna

Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna
2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába