2013. március 04., 20:422013. március 04., 20:42
Titus Corlăţean román külügyminiszter közben árnyalta azon vasárnapi kijelentését, miszerint Romániát immár nem érdekli a schengeni csatlakozás, ha az uniós bel- és igazságügy-miniszterek e heti tanácskozásán ismét csak a csatlakozás halasztásáról születik döntés.
Titus Corlăţean vasárnap este a Realitatea hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta: a schengeni övezetbe való belépés továbbra is elsőrendű cél és prioritás Románia számára, ugyanakkor az ország nem akar egy „hiteltelenné vált” folyamat részesévé válni, amelyben a másik fél nem tartja be a szabályokat. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy a továbbiakban ne lennénk érdekeltek a csatlakozásban” – szögezte le Corlăţean. Mint arról beszámoltunk, a külügyminiszter Schengennel kapcsolatos kijelentése annak nyomán született, hogy Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter vasárnap közölte: országa megvétózza a román csatlakozást, amennyiben az napirendre kerül az uniós bel- és igazságügy-miniszterek 7-én és 8-án megtartandó találkozóján, mivel az ország még mindig nem teljesíti a csatlakozási feltételeket. Corlăţean ennek kapcsán megjegyezte: ezt nem tekinti hivatalos német álláspontnak, csupán a kereszténydemokrata német kormány egy része vélekedik így. Radu Stroe belügyminiszter viszont tegnap kevésbé diplomatikusan fogalmazott: szerinte a schengeni csatlakozás kapcsán „Németország elszalasztott egy alkalmat arra, hogy csendben maradjon.” Stroe is úgy véli, hogy Románia mindent megtett a csatlakozás érdekében, a német miniszter pedig átlépte „a jogos önvédelem” határait. Szintén vasárnap este Victor Ponta miniszterelnök is megerősítette, hogy Románia nem mond le a schengeni csatlakozásról, de a célt „méltósággal kell elérni”. A kormányfő egyúttal a demokrata-liberális párti ellenzéket vádolta meg azzal, hogy „megfúrják a hajót”, amikor rossz hírét keltik az országnak. Ponta tegnap megerősítette: nincs változás abban, hogy Románia továbbra is csatlakozni akar, de új stratégiát kell kidolgoznia, amely realista, pragmatikus és méltó alapokon nyugszik. Az ellenzék részéről ugyanakkor Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, az államfő tanácsadója úgy vélekedett: bűnös és szégyenletes cselekedet, hogy a kormány az európai közösség ellen hergeli a romániai polgárokat. Traian Băsescu államfő este úgy vélte: a schengeni csatlakozás nemcsak az integrációs folyamat részeként, hanem gazdasági szempontból is fontos. Egy Románia-térképen azt is bemutatta, hogy az ország célja az, hogy a schengeni határ az ország keleti határán húzódjon, így a csatlakozás alapvető érdek, amiért semmilyen áldozat – így a korrupt politikusok feláldozása sem – nagy ár, az ország fő gondja ugyanis a korrupció.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.