2007. július 11., 00:002007. július 11., 00:00
Mint ismeretes, Dinu Patriciut, a Rompetrol kőolajipari társaság tulajdonosát különböző gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolják. A vádirat a liberális olajmágnás lehallgatott telefonbeszélgetésit is tartalmazza. Dinu Patriciu azonban a törvényszékhez fordult a lehallgatások ügyében, a bíróság pedig helyt adott az üzletember keresetének. A bírósági döntés indoklása szerint az Európai Emberjogi Egyezmény előírásainak betartása kötelező Romániára. „A dokumentum 8. cikkelye a magánélethez való jogot rögzíti, ennek alkalmazása pedig kötelező Románia számára” – áll a bírósági döntés indoklásában. Így a telefonbeszélgetések lehallgatása törvénytelennek minősül – állítják a bírák, akik egyúttal a romániai törvénykezést is bírálták. A SRI az 1991/51-es törvényre hivatkozva hallgatta le az olajmágnás telefonbeszélgetéseit. Az említett jogszabály a nemzetbiztonságra veszélyes bűncselekményekről rendelkezik. A bíróság szerint a SRI által végrehajtott lehallgatásokra ez a törvény nem vonatkozik. A bírák továbbá emlékeztetnek, hogy az Európai Bíróság döntései alapján a hatóságok csakis akkor hallgathatják le titokban az állampolgárok telefonbeszélgetéseit, ha ez elengedhetetlenül szükséges a demokratikus intézmények védelméhez. A bíróság ugyanakkor elutasította Patriciu másik fellebbezését, amelyben az üzletember azt kifogásolta, hogy az ügyészek engedély nélkül fértek hozzá a Rompetrol vállalat informatikai rendszeréhez. A bíróság szerint nincs bizonyíték arra, hogy az ügyészek feltörték a vállalat adatbázisát.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).