
Fotó: Rompres
2007. július 24., 00:002007. július 24., 00:00
Ez a fokozat abban az esetben válik indokolttá, ha a hőmérséklet két egymást követő napon meghaladja a 41 Celsius-fokot. A rendelkezésről Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter számolt be a kánikula hatásainak megelőzésére és enyhítésére létrehozott tárcaközi bizottság ülését követően.
A döntés értelmében a szabadban dolgozók ma 11 és 18 óra között kötelesek megszakítani tevékenységüket – jelentette be Paul Păcuraru munkaügyi miniszter. A hivatalokban, valamint a tanintézetekben is az említett időpontokon kívül zajlik az ügyfélfogadás. A hőség miatt megnövekedett elektromosenergia-fogyasztás Bukarest több kerületében áramkimaradást okozott, többek között a kormány székhelyéül szolgáló Victoria-palotában is mintegy negyvenperces áramszünet bénította meg a különböző hivatalok működését. A kánikula miatt a bukaresti egyetem vezetősége a mára tervezett felvételi vizsgák elhalasztása mellett döntött. A hatóságok ugyanakkor felszólították a lakosságot, hogy kerülje a szabad ég alatt való tartózkodást a jelzett órák alatt. Az érintett öt megyében a munkaügyi felügyelőség dolgozói csak tegnap több mint háromezer munkáltatót ellenőriztek, hogy betartják-e a készültség idejére vonatkozó előírásokat. Eugen Nicolăescu ugyanakkor hozzátette: a jelzett megyékben öttel megnövelik a mentőszolgálat járműveinek számát, a fővárosban pedig tízzel több mentő áll a rászorulók rendelkezésére.
A szükséges mentőautókat más megyékből irányítják át. A légkondicionáló berendezéssel ellátott elsősegélyközpontok számát is megnövelik, a csendőrség pedig különleges egységekkel segíti a mentők és az önkéntesek munkáját.
A hőség vasárnap újabb három emberéletet követelt, ezzel 18-ra nőtt a kánikula miatt elhalálozottak száma. Emellett ugyanazon a napon több mint hétszázan vesztették eszméletüket a hőség miatt. Eddig a legtöbb áldozatot a déli és keleti megyékben szedte a kánikula, Erdélyben, a Bánságban és a Partiumban egy-egy haláleset volt. Számtalan bejelentés érkezett ugyanakkor az ingyenes forróvonalra. Tegnap reggel az ország megyéinek több mint felében már csak a sárga szintű készültség volt érvényben, miután az INMH július 23-ával kezdődően visszavonta a múlt héten meghirdetett narancssárga fokozatú készültséget. A döntés értelmében az érintett megyékben tegnaptól feloldották a hét és fél tonnánál súlyosabb gépjárműveket érintő közlekedési megszorításokat, viszont a vasúti közlekedésben továbbra is érvényben marad a sebességkorlátozás. Ennek nyomán továbbra is komoly késésekkel kell számolnia a vonattal közlekedőknek az ország egész területén. A késések mértéke a Bukarest irányából érkező szerelvények esetében a legjelentősebb.
A kánikula hatásainak megelőzésére és enyhítésére létrehozott tárcaközi bizottsághoz a prefektúrák által eljuttatott információk szerint közel 22 ezer nehéz helyzetben lévő személynek biztosítanak rendkívüli segélyszolgáltatást, bár a rászorulók száma országos szinten eléri a 110 ezret.
Az INMH előrejelzései szerint holnaptól mindenképp enyhülésre, 35–38 fok körüli hőmérsékletre lehet számítani. Ugyanakkor szerdán már feloldható lesz a vörös és a narancssárga készültség a jelzett megyékben – vélik az illetékesek.
Nagy B. István
Izzó forróság tombolt Erdélyben is
Hétvégén a sepsiszentgyörgyi központi parkban, az aszfalt szintjén 52 Celsius-fokot is mért a Krónika hőmérője. Ugyanakkor árnyékban 38,9 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. A déli, délutáni órákban kevesen jártak Sepsiszentgyörgy utcáin. Többen panaszkodtak, hogy a meleg miatt tönkrementek háztartási gépeik. „Szombaton délután a Forma–1-es közvetítést néztem, amikor a tévékészülékem megadta magát. A szerelő megállapította, hogy a meleg miatt kiszáradtak a kondenzátorok” – panaszolta egy középkorú férfi. A kánikula miatt megháromszorozódott a mentőszolgálat igénybevétele is, naponta átlag 50–80-szor riasztották a mentőket. Háromszéken egy halálos áldozata is van a kánikulának, ugyanis egy 84 éves sepsiszentgyörgyi férfin már nem tudtak segíteni az orvosok. A kánikula ellenére Sepsiszentgyörgyön zavartalanul zajlik a lakosság vízellátása, sőt a tartályokba gyűjtött vízzel segíteni tudják a rászoruló háromszéki falvakat is. Albert Álmos polgármester szerint a szolgáltató kútjainak 50 százaléka látja el a várost és környékét, ezért a közeli Szotyorba és Köröspatakra is szállítanak ivóvizet. A Tega köztisztasági vállalat rendszeresen locsolja a megyeszékhely utcáit, naponta 40 köbméter vízzel a 47 fontosabb utcát locsolják. Az egészségügyi hatóság nem ajánlja a fürdést a háromszéki tavakban, annak ellenére, hogy a lakosság a környékbeli tópartokra menekül a kánikula elől. A háromszéki cégek többsége betartja a kánikulára vonatkozó munkavédelmi előírásokat, ezt tapasztalták a Kovászna Megyei Munkavédelmi Felügyelőség ellenőrei. Ambrus Emese a felügyelőség szóvivője elmondta: rendszeresen ellenőriznek, bár a törvény szerint borsos büntetést róhatnak ki a szabálytalankodó cégvezetőkre, eddig csak figyelmeztetéseket osztogattak. A szóvivő szerint 36 cég kapott írásbeli figyelmeztetést. Hiányosságokat elsősorban az építkezési vállalatoknál és pékségeknél tapasztaltak.
Kovács Zsolt
Külföldről remél segítséget Moldova
A külföldi támogatás igénybevételét fontolgatja chişinău-i kormány az országot sújtó szárazság katasztrofális következményeinek enyhítése érdekében, jelentette be Vladimir Voronin elnök a közszolgálati televízióban elhangzott felszólalása alkalmával. Az államfő szerint a helyzet annyira súlyos, hogy kénytelenek lesznek a szovjet időkből hátramaradt öntözési rendszert használni, hogy a hőség következményeit ki tudják védeni. Meglátása szerint a jelenlegi helyzet az 1946–47 közötti, országos szintű éhínséghez vezető szárazsághoz hasonlítható. Semmilyen körülmények között nem fogadjuk el, hogy a lakosság ellátása veszélybe kerüljön a szárazság miatt – tette hozzá Voronin. A Moldovai Köztársaság az idén mintegy 200 ezer tonnányi gabonát lesz kénytelen importálni, ami az országos fogyasztás közel felét teszi ki. A problémák feloldása érdekében a chişinăui kabinet már felfüggesztette a importból származó gabonára, rizsre és lisztre kirótt 5,1 százalékos vámilletéket, illetve eltörölte az általános forgalmi adót ezen termékekre vonatkozóan.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).