Hirdetés

Tömeges kihallgatás a választási csalással vádolt Dragnea ügyében

Több mint száz tanút hozatott buszokkal Bukarestbe pénteken a román legfelső bíróság Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes ügyében, akit választási csalás megszervezése és befolyással üzérkedés vádjával állított bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

MTI

2014. október 24., 16:002014. október 24., 16:00

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő politikust (képünkön) azzal gyanúsítják az ügyészek, hogy a Traian Băsescu államfő leváltását célzó 2012-es népszavazáson politikusi befolyását felhasználva csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében.

A három olténiai megyéből rendőri segédlettel beidézett tanúk elmondták: nem szavaztak a 2012-es referendumon, aláírásukat és személyi adataikat mások hamisították oda a részvételi ívre. Az egyik tanút Kanadában élő fia miatt idézték be, akinek a nevében szintén szavazott valaki, holott a voksolás időpontjában nem volt az országban.

Az ügynek Dragneán kívül 76 vádlottja van, közülük kettőt, aki beismerő vallomást tett, már elítélt a bíróság: mindketten egy Olt megyei község választási bizottságának tagjai voltak. Fejenként egy év és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.

„Szellemek voksoltak nem létező személyi igazolvánnyal, olyanok nevében adtak le voksokat szülőfalujukban, akik külföldön dolgoznak vagy Afganisztánban teljesítenek katonai szolgálatot. Halottak is voksoltak és olyanok, akik börtönbüntetésüket töltik más településeken” – mondta 2012-ben Daniel Morar, a DNA akkori főügyésze.

Dragnea azt állítja, hogy nem követett el törvénytelenséget, kizárólag legális eszközökkel mozgósított a népszavazáson való részvételre.

Liviu Dragneának a novemberi államfőválasztáson is kulcsszerepe van pártja mozgósításában, regionális fejlesztési miniszterelnök-helyettesként neki van a legjobb kapcsolata a PSD önkormányzati tisztségviselőivel. Dragnea a napokban közölte: megpályázza a PSD elnöki tisztségét, ha Victor Ponta miniszterelnök-pártelnököt novemberben államfővé választják.

2012 júliusában a román választók népszavazáson döntöttek arról, hogy leváltják-e a parlament által felfüggesztett Traian Băsescu államfőt. Az urnáknál megjelent szavazók túlnyomó többsége az elnök menesztésére voksolt, mivel azonban a részvétel nem haladta meg az ötvenszázalékos érvényességi küszöböt, Băsescu visszatérhetett az elnöki hivatalba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés