Diktatórikus viszonyok állnak fenn Romániában Tőkés László szerint. Az európai parlamenti képviselő annak kapcsán vonta le ezt a következtetést, hogy román állami kitüntetésének visszavonását követelték a külhoni románság képviselőinek részvételével megrendezett 11. Marosfői Nyári Egyetemen.
2013. augusztus 18., 15:362013. augusztus 18., 15:36
„Az nem lehetséges, hogy ezt a magyar szélsőségest, aki minden eszközzel Románia és a románság ellen harcol, Románia Csillagával tüntessék ki, ezért felkérjük az Elnöki Hivatalt, vonja vissza Tőkés Lászlótól az érdemrendet\" – olvasható a székelyföldi román civil szervezetek által szervezett nyári egyetem pénteki zárónyilatkozatában.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a legmagasabb állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért. A legfőbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta a héten Tőkést azért, mert a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy ezt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Az őt ért támadásokat és az érdemrend visszavonását célzó követelést Tőkés László a véleménynyilvánítási szabadság megvonásaként értékelte. „Íme, megfogant az uszítás, Romániában diktatórikus viszonyok állnak fenn. Jómagam nem kitüntetésért harcoltam Temesváron. Emberi méltóságomban sértenek meg ezzel a javaslattal\" – mondta a magyar közmédiának nyilatkozva az EP-képviselő.
Traian Băsescu államfő egy héttel ezelőtt, a marosfői nyári egyetem megnyitóján azt mondta: aki védhatalom kiterjesztését kéri egy másik államtól Erdély fölé, az nem érdemli meg a román állampolgárságot. Az államfő csütörtökön a II. világháborúban Marosorbón elesett román katonák emlékművénél is szóba hozta, hogy Erdély „diktátum alá helyezésének\" ötlete nagyon megrendítette; csalódott egy olyan emberben, akit a román forradalom jelképének tekintett.
Victor Ponta miniszterelnök is több ízben bírálta a múlt héten Tőkést, akit a védnökségével létrehozott Erdélyi Magyar Néppárttal együtt szélsőségesnek nevezett. Az érdemrend visszavonását elsőként Crin Antonescu szenátusi elnök vetette fel. „Így kellene megbüntetni ennek a román EP-képviselőnek a következetesen románellenes hozzáállását\" – mondta Tőkés Lászlóról a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) liberális társelnöke.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!