Hirdetés

Több mint 110 tonna szennyezett hús országszerte

Az Állategészségügyi Hatóságok adatai szerint meghaladja a 110 tonnát az Írországból az elmúlt hónapok alatt Romániába importált és vélhetően dioxinnal szennyezett sertéshús mennyisége. A hatóság szerint 40 tonnányi húst egy Kolozs megyei cég importált Franciaországon keresztül, ugyanakkor Magyarországról 70 tonna hús érkezett az országba. Mindezek mellett egy bukaresti vállalat több min három tonna húst hozatott, ugyancsak Írországból.

Lázár Lehel

2008. december 10., 18:322008. december 10., 18:32

A magyar hatóságok azt állítják: a  szállítmány szeptember 26 és november 21 között érkezett Lengyelországon keresztül. Ezt négy bukaresti vég vette át, a hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, ezektől hova került a sertéshús.

A Hargita megyei Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság próbálja begyűjteni az áruba bocsátott sertéshúst, de véleményük szerint már eladták, mivel romlandó termékről van szó. Beszterce-Naszód megyében 365 kilogramm Írországból behozott hús került forgalomba már októbertől. Az Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság nyilatkozata szerint a már elfogyasztott hús nem jelent veszélyt a lakosság számára, mivel feldolgozás után egyáltalán, vagy nagyon kis mennyiségben maradt dioxinos szennyeződés. A hússzállítmány Beszterce-Naszód megyébe is a kolozsvári lerakatból érkezett. A hatóságok a brassói nagykereskedők sertéshúskészlete 80%-ának átvizsgálása után azt állítják: a megyébe a fertőzött húsból.

Bukarest kedd este kapta az Európa Bizottságtól a fertőzött szállítmányról szóló értesítést. Csutak László tájékoztatása szerint Ilfov, Buzau és Olt megyén mindegyik húsüzletét átvizsgálkák a következő időszakban.

Az ír hatóságok közlése szerint a dioxinnal szennyezett sertéshúsból huszonöt országba szállíthattak. Írország tavaly 129 ezer tonna sertéshúst exportált, túlnyomórészt Nagy-Britanniába, de jelentős mennyiséget szállított Németországba és Japánba is. Írországban naponta átlag 10 ezer sertést vágnak le.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?

Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?
2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
2026. május 17., vasárnap

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban

A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban
2026. május 16., szombat

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók

A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat
2026. május 16., szombat

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben

Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben
2026. május 15., péntek

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet

A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet
Hirdetés
Hirdetés