Hirdetés

Több mint ezer kárvallottja lehet a Nordis-ügynek

Nordis

A korábban becsültnél jóval több kárvallottja lehet a Nordis-ügynek

Fotó: Facebook/Nordis Group

A Nordis-ügy kárvallottjainak képviselőivel találkozott kedden Nicolae Ciucă szenátusi elnök, valamint Gabriel Andronache és Cristian Niculescu-Ţâgârlaş liberális párti törvényhozók – adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Krónika

2024. november 19., 14:572024. november 19., 14:57

Nicolae Ciucă közölte, már indítványozta a házbizottságoknak a Nordis-ügyet kivizsgáló vegyesbizottság létrehozását, mert megoldást kell találni a kárvallottak helyzetére. Azt is elmondta, októberi információi szerint nagyjából 80 fizikai és jogi személy volt érintett, később már 400 kárvallottról szerzett tudomást, és kedden a találkozó résztvevői arról tájékoztatták, hogy összesen több mint ezren vannak országhatáron belül és kívül.

A kárvallottak elmondása szerint egy részük adásvételi szerződést írt alá az ingatlanokra és ki is fizette a lakásárat, mégsem költözhettek be a lakásokba, sőt, az ingatlanok egy része fel sem épült.

Hirdetés

A legtöbben azonban úgy fizették ki a vágyott lakást, hogy nem is írták alá a szerződést.

A megbeszélésen részt vevő egyik érintett szerint a kár eurómilliós, de az is lehet, hogy „százmillió eurós” nagyságrendű.

korábban írtuk

Nem légből kapott: ingatlanbotrányba keveredett cég pénzén röpködött Ciolacu és a PSD vezérkara
Nem légből kapott: ingatlanbotrányba keveredett cég pénzén röpködött Ciolacu és a PSD vezérkara

Marcel Ciolacu miniszterelnök és az általa irányított Szociáldemokrata Párt (PSD) számos vezetője számára kompromittáló információkat hozott nyilvánosságra egy bukaresti portál hat nappal a romániai államfőválasztás első fordulója előtt.

A sajtónak nyilatkozó kárvallott azt mondta, véleménye szerint ekkora léptékű csalásért a közintézmények – fogyasztóvédelmi hatóság, kataszteri hivatal, építkezési felügyelőség – hanyagsága is okolható.

A kárvallottak ugyanakkor reményüket fejezték ki, hogy az ügyet kivizsgáló parlamenti bizottság fényt derít a teljes Nordis-ügyre és az okozott kár valós értékére.

Sajtóinformációk szerint a Nordis vállalat ugyanazokat a luxuslakásokat többször is eladta különböző ügyfeleknek.

korábban írtuk

Marcel Ciolacu: soha nem utaztam a Nordis által bérelt gépen, nem mondok le
Marcel Ciolacu: soha nem utaztam a Nordis által bérelt gépen, nem mondok le

Marcel Ciolacu miniszterelnök határozottan cáfolja azokat a sajtóban hétfőn megjelent vádakat, amelyek szerint többször is egy ügyfeleit megkárosító ingatlancég által bérelt gépen utazott volna.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
Hirdetés