
A legnagyobb utórengés 4,2-es magnitúdójú volt, és csütörtök hajnalban 3 óra 7 perckor következett be, 10,8 kilométeres mélységben
Fotó: Országos földfizikai intézet
Eddig 315 utórengése volt a keddi olténiai földrengésnek, és a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka ezek közül ötnek az erőssége meghaladta a 3-ast a Richter-skálán – közölte csütörtökön az országos földfizikai intézet.
2023. február 16., 16:282023. február 16., 16:28
2023. február 16., 16:362023. február 16., 16:36
A legnagyobb utórengés 4,2-es magnitúdójú volt, és csütörtök hajnalban 3 óra 7 perckor következett be, 10,8 kilométeres mélységben. A Gorj megyében február 14-én, kedden bekövetkezett 5,7-es erősségű földrengés az eddigi legerősebb ebben a térségben.
A földfizikai intézet szerint a területet már korábban is szeizmikusan aktív térségként ismerték a szakemberek, de a legritkább esetben következtek be 5-ösnél erősebb rengések. Utoljára 1943-ban észleltek az említett régióban egy 5,2-es erősségű földrengést, amely 9,9 kilométeres mélységben következett be. Jelentőseb földmozgásokat regisztráltak még 1912-ben (4,5-ös erősségű), 1916-ban (3,9-es), 1962-ben (4-es) és 1963-ban (4,5-ös).

A Gorj megyei földrengések során tizenegy iskolaépület falán keletkeztek repedések – jelentette be Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetője szerda esti sajtótájékoztatóján. A kormány prioritás

Az elmúlt héten bekövetkezett földrengések nyomán megnőtt a kereslet Romániában a túlélőkészletek iránt.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!