2013. február 28., 11:502013. február 28., 11:50
Tiltakoztak az ellen, hogy Ponta megváltoztatta álláspontját a palagáz kitermelése ügyében. Azt vetik a román kormányfő szemére, hogy amikor ellenzékben volt, ellenezte a palagáz kitermelését, viszont miután hatalomra került, már nem utasította el ezt a lehetőséget.
A tüntetők egyebek között „Le a Chevronnal!”, „Ne tegyétek tönkre a jövőnket!”, „Chevron, menj haza!” feliratokkal jelentek meg a demonstráción.
Az amerikai olajipari cég neve azért szerepelt a feliratokon, mert nemrég engedélyt kapott a Vaslui megyei önkormányzattól arra, hogy három lehetséges kitermelési telepen próbafúrásokat végezzen.
A zöldek szerint környezetszennyező a palagáz kitermelése. Február elején a Bihar megyei önkormányzat elnöke és több érintett település polgármestere is a palagáz-kitermelés ellen foglalt állást. Bihar megyében a kanadai East West Petroleum társaság 2010-ben nemzetközi versenytárgyaláson nyerte el a jogot a Nagyszalonta melletti Tulkán és a Székelyhíd melletti Terjén tervezett palagáz-kitermeléshez.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.