
A tiltakozással arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a kormány terve elmélyítené az egyenlőtlenségeket a felsőfokú oktatásban. Képünk illusztráció jellegű, az ANOSR egy korábbi tüntetésén készült
Fotó: Facebook/ANOSR
A Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) csütörtök délelőtt tiltakozásokat szervez több egyetemi központban a kormány azon szándéka ellen, hogy csökkentse az ösztöndíjakat, illetve a támogatott hallgatók számát. A tiltakozások Bukarestben, Temesváron, Kolozsváron, Nagybányán, Gyulafehérváron, Jászvásáron és Suceaván zajlanak. A kormány ezentúl nem a bruttó, hanem a nettó minimálbér alapján állapítaná meg az ösztöndíjakat.
2025. június 26., 11:302025. június 26., 11:30
A júniusban hivatalba lépett új kormány a korábbi túlköltekezés miatt keletkezett 9 százalékot meghaladó államháztartási hiány csökkentésére deficitcsökkentő terveket dolgozott ki, ezek között szerepel az egyetemi ösztöndíjak megkurtítása, ami a diákszervezetek szövetségének (ANOSR) tiltakozását váltotta ki. A csütörtök délelőtti megmozdulások célja, hogy felhívják a figyelmet az ösztöndíjalapra szánt összegek lefaragására, ami közvetetten a támogatott diákok számának csökkenéséhez vezetne – áll az ANOSR közleményében.
„A kormány által javasolt változat szerint minden államilag támogatott helyre bejutott hallgató
Ennek eredményeként az ösztöndíjalap mintegy 40 százalékkal csökkenne, ami a kedvezményezettek számának visszaesését is magával vonná” – közölte az ANOSR.
A kormány tehát a 2025–2028-as időszakban az érvényes nettó – és nem a bruttó – minimálbérhez igazítaná a képzési támogatást. A szövetség felkérte az egyetemi központok hallgatóit, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez annak érdekében, hogy jelezzék a döntéshozók felé: „az oktatás finanszírozásának csökkentése elmélyíti az oktatási rendszer egyenlőtlenségeit, és korlátozza a hátrányos szociális-gazdasági helyzetű fiatalok hozzáférését a felsőoktatáshoz – ami semmilyen körülmények között sem lehet elfogadható opció.”
Az ANOSR érvelése szerint a költségvetési hiány csökkentése nem oldható meg az egyetemistákat támogató és beilleszkedésüket segítő mechanizmusok korlátozásával.
ami akadályozná a kívánt tanulmányi teljesítmény elérését. A szervezet hangsúlyozta, hogy ezek az intézkedések szükségtelen megszorítások, amelyeket olyan körülmények között terveznek bevezetni, amikor a 24–35 év közötti fiataloknak csupán 22,5 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, miközben az egyetemi lemorzsolódási arány meghaladja a 40 százalékot.
A diákszervezetek szövetsége csütörtök délelőtt tartott tiltakozó akciókat Bukarestben a Victoria- (kormány-) palota előtt, Temesváron a prefektúra épülete előtt, Kolozsváron az egykori Deák Ferenc utcában a Memorandisták emlékművénél, továbbá Nagybányán, Gyulafehérváron, Jászvásáron (Iași) és Suceaván.
Az ANOSR az ország 20 egyetemi központjának hallgatóit képviseli, 31 felsőfokú oktatási intézményben 134 tagszervezete van.
A kolozsvári magyar diákszövetség határozottan elítéli a 2025–2028-as kormányprogram azon javaslatát, amely módosítaná az egyetemeknek juttatott ösztöndíjalap kiszámításának módját, és ennek következtében csökkentené annak teljes összegét – írta közösségi oldalán a KMDSZ csütörtökön, az ANOSR által szervezett tiltakozáshoz való csatlakozásra kérve tagjait.
A KMDSZ szerint a kormány terve „nagyban veszélyezteti a felsőoktatáshoz való egyenlő hozzáférést, különösen azok számára, akiknek az ösztöndíj az egyetlen biztos anyagi forrást jelenti. Idézték az ANOSR számításait, amely szerint 2020-ban egy hallgató
Az inflációt figyelembe véve ezek az összegek 2025-re elérték:
„Ezek a számok világosan mutatják: az ösztöndíjrendszer gyengítése nem pusztán technikai kérdés, hanem komoly társadalmi és oktatási kockázat. Az ösztöndíj nem kiváltság, hanem alapvető jog” – írta a KMDSZ.

Bizalmat szavazott az Ilie Bolojan alkotta koalíciós kormánynak a bukaresti parlament. A hétfő délutáni szavazáson az új kabinet 130 támogatói voksot kapott, honatya ellene szavazott.

Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elítéli a román kormány 2025-ös évre vonatkozó költségvetési intézkedésekről szóló sürgősségi rendelettervezetének diákokra vonatkozó előírásait.
A Nyugathoz tartozó Romániára és egy feddhetetlen jelöltre szavazott Nicușor Dan államfő vasárnap a bukaresti időközi főpolgármester-választáson.
Vasárnap Bukarestben főpolgármestert, Buzău megyében megyei közgyűlési elnököt, a Dâmbovița megyei Găești városában, valamint kilenc megye 11 községében polgármestert választanak.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – jelentette be szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.
Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.
szóljon hozzá!