
Büntethetik, ha Románia zászlajára nem a törvény vagy a katonai szabályzat által jóváhagyott feliratok és szimbólumok kerülnek
Fotó: Mihai Ritivoiu/Facebook
Tízezer és húszezer lej közötti bírsággal sújtható annak az előírásnak a megsértése, amely szerint Románia zászlajára csak a törvény vagy a katonai szabályzat által jóváhagyott feliratok és szimbólumok kerülhetnek.
2023. december 12., 13:312023. december 12., 13:31
Az erről szóló tervezetet kedden fogadta el a képviselőház, miután a szenátus korábban már megszavazta – közölte az Agerpres hírügynökség. Az 1994/75-ös törvény huszadik cikkelyét módosító tervezetet 246 képviselő támogatta, 32-en elutasították, egy tartózkodott a szavazáskor.
Az egyik módosítás értelmében az állampolgárok kötelesek tisztelni Románia nemzeti zászlaját és himnuszát, és semmilyen módon nem sérthetik ezeket.
A jogszabály indoklása szerint a közrend súlyos megsértését és Románia zászlajának meggyalázását jelenti, ha a megengedettől eltérő feliratok vagy jelek kerülnek a nemzeti színekre. Ezt a cselekedetet magas összegű pénzbírsággal kell sújtani a nemzetellenes cselekedetektől való elrettentés érdekében – áll a tervezetben.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
szóljon hozzá!