
A tervezet szerint 2030-ig valamennyi oktatási intézményben működnie kell orvosi és fogorvosi rendelőnek
Fotó: Haáz Vince
Első házként elfogadta szerdán a képviselőház a közoktatási törvény tervezetét. A jogszabályjavaslat 191 támogató és 68 ellenszavazatot kapott, 11 képviselő tartózkodott a voksoláskor.
2023. május 10., 16:532023. május 10., 16:53
2023. május 10., 16:592023. május 10., 16:59
Ligia Deca miniszter a szavazás előtti felszólalásában az oktatási törvénycsomag jelentőségét hangsúlyozta. Mint mondta, a szaktárcának az érdekelt partnerek közreműködésével sikerült egy kiszámítható intézkedéseket tartalmazó, koherens reformcsomagot kidolgoznia, amelyet a teljes kormánykoalíció felvállalt.
„A romániai oktatási rendszernek minden támogatásra szüksége van. A tanárok mai tiltakozása is ezt támasztja alá. A szakszervezeti szövetségek képviselőivel folytatott tegnapi tárgyalásokon világossá tettük, hogy mi is ugyanazt akarjuk” – fogalmazott Deca. Hozzátette, az oktatási tárca vezetőjeként mindent meg fog tenni azért, hogy a tanári szakma és a tanárok munkája megbecsülésnek örvendjen – írta az Agerpres.
A képviselőház oktatási bizottságának elnöke, Natalia Intotero ismertette az alsóházban elfogadott főbb módosító javaslatokat. Ezek közé sorolta azt, amelyik előírja, hogy
Rendelkezik a törvény a fegyelmi vétséget elkövető tanulók és tanárok esetében alkalmazandó szankciókról is, illetve biztonsági intézkedéseket ír elő tűz, földrengés vagy balesetek esetére.
A törvényjavaslatról első házként szavazott a képviselőház, a végső döntés a szenátusé.

Több mint 15 000 tanügyi szakszervezeti tagot várnak szerte az országból a fővárosban szerdán megszervezendő tiltakozó felvonulásra, amelyet a három nagy szakszervezeti tömb szervez.

A felsőoktatást szabályozó új törvény tervezete a megelőzésre helyezi a hangsúlyt a plágium kapcsán – jelentette ki kedden az oktatási miniszter.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!