
Fotó: Pinti Attila
A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek – nyilatkozta vasárnap az Agerpresnek a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének szóvivője.
2025. augusztus 24., 16:432025. augusztus 24., 16:43
Traian Bădulescu emlékeztetett arra, hogy a 2002-ben bevezetett program kezdetben kifejezetten a nyugdíjasokat, diákokat és alacsony jövedelműeket célozta, de
A szóvivő elmondta, hogy a kedvezményes árú csomagok általában csak a szállást és legfeljebb a reggelit tartalmazzák, de egyes irodák teljes ellátást is kínálnak az idősek számára. Közlése szerint nem árt időben megkeresni a legjobb ajánlatokat, mert különösen a szeptember első felére felajánlott szálláshelyek gyorsan elfogynak.
A Romániai Turisztikai Munkaadók Szövetsége (FPTR) a Facebook-oldalán közölte, hogy szeptember 1-30. között éjszakánként és személyenként 53 lejes kezdőáron kínálnak szállást a Tengerpart mindenkinek programban részt vevő hotelek. A szervezet szerint
Emlékeztettek arra, hogy a hotelek többsége szeptember közepéig nyitva tart, és a turisták már foglalhatnak szállást az utószezonra.
Az egyik legnagyobb hazai turisztikai iroda, a Bibi Touring egy közleményben ismertette a Tengerpart mindenkinek program keretében kínált tarifákat. Eszerint szeptember folyamán a nyaralni vágyók 80 lejes személyenkénti és éjszakánkénti áron találnak étkezés nélküli kétcsillagos szállást, és 237 lejért teljes ellátással három csillagos szállást Eforie Nordon. Mamaia háromcsillagos szállodáiban legkevesebb öt éjszakára történő foglalás esetén 75 lej a kezdőár.

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!