
Fotó: Varga György/MTI
A hazai fuvarozók egyik követelését teljesítve Románia külön forgalmi sávokat hoz létre közúti határátkelőin az uniós rendszámmal rendelkező kamionoknak – jelentette be a pénteki kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2024. február 16., 13:382024. február 16., 13:38
Az első elkülönített forgalmi sáv csütörtökön nyílt meg a Calafat-Vidin román-bolgár határátkelőnél, p
„Hamarosan sor kerül a Giurgiu és Rusze közötti határátkelőre is, és ily módon a mi fuvarozóinknak elsőbbségük lesz az ukrajnai vagy török fuvarozókkal szemben” – mutatott rá a román miniszterelnök.
Romániában több mint három hétig munkagépekkel és nehéz járművekkel felvonuló, forgalomlassítással demonstráló gazdák és fuvarozók okoztak fennakadásokat januárban az országutakon és a nagyvárosok körgyűrűin. Egyebek mellett
Marcel Ciolacu január 18-án leváltotta a román vámhivatal vezetőjét és az adóhatóság alelnökét a gazdák és fuvarozók ukrángabona-tranzittal kapcsolatos panaszai miatt. A román miniszterelnök február 2-án bejelentette, hogy megállapodott a gazdákkal és fuvarozókkal a demonstrációk beszüntetéséről, miután egy tárcaközi bizottságra bízták, hogy kidolgozza a legjobb megoldásokat a tüntetők által felvetett problémák rendezésére.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!