Távozik a SIE vezetője

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Claudiu Sãftoiu „elszólta” magát a titkosszolgálat telefonlehallgatásairól. Lemondott tisztségéről Claudiu Sãftoiu, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetője, aki döntéséről már értesítette Traian Bãsescu államfőt, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) elnökét. Sãftoiunak vélhetően múlt heti nyilatkozata miatt kellett távoznia, a SIE vezetője ugyanis az államfő felfüggesztését vizsgáló parlamenti bizottsági meghallgatáson azt állította, hogy az általa irányított intézmény Románia területén is telefonbeszélgetéseket hallgat le a főügyészség engedélyével.

2007. március 20., 00:002007. március 20., 00:00

A törvényes előírásokszerint a SIE csak bírósági megbízatásbólhallgathat le telefonokat. Utólag Sãftoiu levelet küldötta konzervatív Dan Voiculescunak, a parlamenti szakbizottságvezetőjének, amelyben pontosította állítását,és elismerte, hogy „tévesen fogalmazott”.Voiculescu azonban felkérte a parlament házelnökeit:indítsanak vizsgálatot az ügyben, ésderítsenek fényt arra, hogy a SIE túllépte-ehatáskörét a telefonbeszélgetéseklehallgatása ügyében. A Konzervatív Pártelnöke szerint Sãftoiu meghallgatása soránkiderült, hogy a SIE önállótelefonlehallgatási apparátussal rendelkezik, ésaz sem zárható ki, hogy más intézményekis lehallgatják a telefonbeszélgetéseket ügyészimegbízatásból.
A pártok vezetői úgyértékelték, a SIE vezetője becsületbőltávozik tisztségéből, ugyanakkor hangsúlyozták,Sãftoiu lemondása bizonyítja, hogy a titkosszolgálattörvényellenesen tevékenykedett. CãlinPopescu-Tãriceanu miniszterelnök súlyosnak minősítetteaz illegális telefonlehallgatások tényét,és reményét fejezte ki, hogy a parlamenttitkosszolgálatok tevékenységét felügyelőszakbizottsága minél hamarabb kivizsgálja azügyet. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt(PNL) alelnöke reményét fejezte ki, hogy Sãftoiucsak „félrebeszélt”, ellenkező esetben atitkosszolgálat súlyos bűncselekményeketkövetett el.
Emil Boc demokrata pártelnöknem kommentálta Sãftoiu lemondását, ugyanakkorfelelős döntésnek minősítette a lépést.
Markó Béla RMDSZ-elnöktermészetes, magától értetődőmegoldásnak tartja Sãftoiu távozását. Aszövetségi elnök szerint elfogadhatatlan azállampolgárok telefonbeszélgetéseinektörvényellenes lehallgatása, ugyanakkor elmondta:a parlament, a sajtó és a civil társadalom márnem tudja ellenőrizni az állampolgári jogokbetartását, ezért támogatja egyrendkívüli bizottság felállítását,amelynek feladata a telefonokat lehallgató intézményektevékenységének átvilágításalenne.
ªerban Nicolae szociáldemokratapárti szenátor úgy vélte, Sãftoiut„eltanácsolták” tisztségéből, ésnem zárja ki, hogy a SIE vezetőjének távozásakapcsolatba hozható az államfő felfüggesztésétcélzó vizsgálattal.
Dan Voiculescu is természetesnektartja Sãftoiu lemondását, aki szerint atitkosszolgálat vezetője előzőleg egyeztetett TraianBãsescuval.
A korábban újságírókéntis tevékenykedő Claudiu Sãftoiut tavaly októberbennevezték ki tisztségébe, azt követően,hogy elődje, Gheorghe Fulga leköszönt Omar Hajszámterrorizmussal vádolt üzletember szökésemiatt. Egyes sajtóértesülések szerintClaudiu Sãftoiu utódja Radu Carp, a bukaresti egyetempolitikai tanulmányok karának oktatója vagyMihai Stãniºoarã államfői tanácsos lehet.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

A helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek szerveznek hétfőre tüntetést

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

A helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek szerveznek hétfőre tüntetést
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter
2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe
2025. szeptember 12., péntek

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek

Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt