
Fotó: Román rendőrség
A 2022-es esztendőről közzétett statisztikai adatok alapján jó évet zárt a román rendőrség. Csökkent a bűncselekmények és a közúti balesetek száma, ugyanakkor meglepően sok tűzfegyvert koboztak el az országban.
2023. február 24., 14:022023. február 24., 14:02
2023. február 24., 14:272023. február 24., 14:27
Honlapján tette közzé a Román Rendőrség a tavalyi év mérlegét, amelyben több pozitív fejlemény is szerepel. 2022-ben 4,2 százalékkal csökkent a közúti balesetek száma, amely az utóbbi tíz esztendőben tavaly volt a legalacsonyabb. Szintén jó hír, hogy az utóbbi évtized átlagához viszonyítva 9,3 százalékkal kevesebb bűncselekményt jegyeztek az országban. A bűnesetek nyomán keletkezett károkból ugyanakkor közel 900 millió lejt sikerült visszaszerezni.
Magas viszont az illegális fegyverhasználók elleni fellépések száma: 2022-ben háromezer tűzfegyvert és közel négyszázezer töltényt kobzott el a rendőrség, az elkövetők ellen pedig bűnvádi eljárást indított. Összesen 118 tonna illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszköz is rendőrkézre került.
A rendőrségi mérleg szerint kiemelkedő eredményt értek el a cigarettacsempészet és a feketepiac felszámolásában is. Tavaly 56 millió szál cigarettát és 32,5 tonna dohányt foglaltak le, ennek köszönhetően a 2008–2022-es időszakban tavaly volt a legkisebb a cigarettacsempészetet mögött álló romániai feketepiac forgalma.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!