2012. december 19., 16:502012. december 19., 16:50
Victor Pontának az elnöki hivatalban tett múlt szerdai „titkos” látogatásáról néhány nappal később szerzett tudomást a sajtó. Ponta előbb csak azt erősítette meg, hogy „informális” megbeszélést folytatott politikai ellenfelével, majd most szerdán - Băsescu államfő beleegyezésével - nyilvánosságra hozta az általuk aláírt „intézményi együttműködési megállapodást”.
A felek ebben megerősítik, hogy fontosnak tartják Románia európai uniós és NATO-elkötelezettségét, az Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerséget, a jogállamiságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét és arra vállalkoznak, hogy a jövőben egyeztetni fognak a fontos politikai kérdésekben és tartózkodnak egymás sértegetésétől.
A dokumentum nem tartalmaz olyan kötelezettségvállalást, miszerint a kormánytöbbség nem függeszti fel hivatalából Băsescut, akinek 2014 decemberében jár le mandátuma. Utóbb kiderült, hogy ez volt az a rejtélyes dokumentum, amelyet az Európai Tanács múlt heti értekezletén a „családi fotó” alkalmával a kamerák kereszttüzében adott át Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének.
Ponta a sajtó érdeklődésére nem árulta el, melyik fél kezdeményezte a találkozót, csak annyit mondott, hogy közvetítőkön keresztül hozták össze „tűzszünetet”, mintha legalábbis izraeli-palesztin béketárgyalást készítettek volna elő.
Bár korábban több ízben éretlennek és kétszínűnek nevezte, Băsescu hétfőn másodszor is kormányalakítási megbízást adott Victor Pontának, a minapi parlamenti választásokon győztes USL társelnökének.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.