Hirdetés

Támogatott ANI-törvény

Egyetértettek a pártok a Cotroceni-palotabeli konzultáción. A tisztségviselők vagyonának ellenőrzésére hivatott Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) létrehozására és működésére vonatkozó törvény mielőbbi elfogadásáról született egyezség a politikai pártok között – nyilatkozta Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök az alakulatok vezetői és Nicolae Vãcãroiu ideiglenes államfő közötti konzultációk után.

2007. április 26., 00:002007. április 26., 00:00

A törvénytervezetet már megvitatta a döntéshozó kamarának számító szenátus jogi bizottsága, és véleményezte az emberjogi bizottság is. Jövő héten a két bizottság együttes ülésen fogadja el a jogszabályról szóló végső jelentést. Május 7-e után a tervezet a szenátus plénuma elé kerülhet.

A szenátus bizottságaiban elfogadott változat szerint az ANI nemcsak vagyonnyilatkozatokat, hanem vagyonokat is ellenőrizhet. A vagyonellenőrzés azonban csak a tisztségviselő mandátumának idején engedélyezett. Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter javaslatára a szenátorok beiktatták a tervezetbe azt a cikkelyt, miszerint az ANI az összeférhetetlenségi eseteket is vizsgálhatja. Ugyancsak az Igazságügyi Minisztérium javaslatára fogadták el azt a cikkelyt, miszerint a feddhetetlenségi ügynökség javasolhatja a törvénytelenül szerzett vagyonok elkobzását. Erről azonban a törvényszéknek kell ítélkeznie.

A Cotroceni-palotai találkozón felmerült a nemzetbiztonsági törvénycsomag sorsa is. A jogszabálycsomagot a parlament a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) küldi véleményezésre. Minthogy a CSAT-nak jelenleg nem Traian Bãsescu az elnöke, hanem Nicolae Vãcãroiu, esély mutatkozik arra, hogy a tanácsnál megrekedt törvénycsomag a parlament elé kerüljön. A pártok egyetértettek abban is, hogy az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetéséről szóló vitát fel kell gyorsítani. Crin Antonescu liberális alelnök a konzultáció után elmondta: a kormánynak parlamenti támogatást sikerült szereznie a prioritást jelentő törvények elfogadásához. Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter, az RMDSZ kormányzati kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke a konzultáció eredményét értékelve elmondta: az állampolgároknak érezniük kell, hogy a belpolitikai viták ellenére az állami intézmények működnek. „A román gazdaság a politikai csatározások ellenére jól működik” – szögezte le Borbély. A konzultáción nem vettek részt a Demokrata Párt képviselői. A demokraták arra hivatkozva utasították el Vãcãroiu meghívását, hogy a konzultáció napirendjén szereplő kérdések főként a kormány hatáskörébe tartoznak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés