
Fotó: Facebook/Florin Barbu
Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy támogatja az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) módosító javaslatát, amely 2024. december 31-ig meghosszabbítja az alapvető élelmiszerek árának felső határát érintő korlátozást.
2024. március 19., 08:022024. március 19., 08:02
„A következő napokban az energia- és gázárak felső határának javított mechanizmusával is előállunk, amely 2026-ig további segítséget nyújt mind a lakosságnak, mind a gazdaságnak” – tette hozzá a szociáldemokrata vezető.
„Támogatom a PSD által ma a parlamentben benyújtott módosító indítványt, amely 2024. december 31-ig meghosszabbítja az alapvető élelmiszerek árplafonját! Ez egy abszolút indokolt intézkedés, amíg az infláció az év végére el nem éri az 5 százalékot a nemzeti bank adatai szerint” – írta Marcel Ciolacu hétfőn a Facebookon.
„A PSD az egyetlen párt, amely konkrét megoldásokkal áll elő az árak stabilizálására, ami a románok legfontosabb elvárása 2024-ben!” – zárta kampányolással bejegyzését a kormányfő.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
szóljon hozzá!