A Hargita megyei képviselőt arról kérdeztük, ha bizalmat szavaz neki a Szövetségi Képviselők Tanácsa, ő is követi-e Takács Csaba példáját, aki ügyvezető elnöki kinevezése után visszaadta parlamenti képviselői mandátumát. Kelemen Hunor a Krónikának elmondta, Takács ügyvezető elnöki kinevezésekor az alapszabály még összeférhetetlenséget rögzített az ügyvezető elnöki tisztség és a képviselőség között. Az összeférhetetlenségi kritériumokat a 2003-as szatmárnémeti kongresszuson módosította a szövetség. Ekkor az ügyvezető elnök és a kormányzásért felelős ügyvezető alelnök esetében az alapszabály feloldotta az összeférhetetlenséget. Az aradi kongresszus azt a kitételt is eltörölte, hogy az ügyvezető elnök az RMDSZ főállású alkalmazottja kell hogy legyen. Kelemen úgy vélte, a képviselői feladataival párhuzamosan is el tudja látni az ügyvezető elnöki teendőket, ha az SZKT bizalmat szavaz neki.
Amint korábbi lapszámainkban megírtuk, Takács Csaba az aradi kongresszuson tett félreérthetetlen célzást arra, hogy visszavonulni készül. „Egyike vagyok azoknak, aki személyesen szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a fiatalítás megtörténjen” – jelentette ki egyik felszólalásában. Egyben azt javasolta Markó Bélának, hogy az RMDSZ végrehajtó testületeibe – köztük az ügyvezető elnökségbe – fiatalokat nevezzen ki; a régiek ugyanis elfáradtak a munkában. A vezetőváltás időpontját azonban bizonytalanná tette az a tény, hogy akkor még a szövetség az európai parlamenti választások május 13-i megtartásával számolt.
A Transindex értesülése szerint a vezetőváltás várhatóan a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) június 9-i ülésén történik meg. Markó Béla az internetes lapnak elmondta, jó barátként válik el Takácstól, akivel kiválóan együtt tudott dolgozni az elmúlt 14 évben. A szövetségi elnök is elismerte: Kelemen Hunort tartja a legesélyesebbnek a tisztség elfoglalására. A Transindex ugyanakkor meg nem nevezett források alapján azt is leírja, hogy Takács Csaba megőrzi elnöki tisztségét az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítványnál. A romániai magyar közösség kultúrájának támogatására szánt közpénzeket elosztó alapítvány az RMDSZ pénzes zsákjának számít.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).