Hirdetés

Szükséges a Nagy Testvér-törvény a hírszerzés szerint

Nem sérti a magánélethez való alapvető emberi jogot a kihirdetésre váró információbiztonsági törvény, amelyre az országnak és szövetségeseinek a számítógépes rendszerek elleni támadások kivédése érdekében van szüksége – állította a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egy vasárnap közzétett állásfoglalásban.

2015. január 19., 14:132015. január 19., 14:13

A parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen – a civil szervezetek tiltakozása nyomán – a liberális ellenzék óvást emelt az alkotmánybíróságon.

A SRI közleménye szerint alaptalan a civilek azon aggálya, hogy a törvény alapján a titkosszolgálatok bárkinek a számítógépes adatait ellenőrizhetik. Ilyesmihez továbbra is bírói felhatalmazás kell: a törvény csak az internetszolgáltatókat és rendszerüzemeltetőket kötelezi arra, hogy a nyomozók rendelkezésére bocsássanak adatokat, de kizárólag a forgalomról, nem pedig a tartalomról – áll a hírszerzés közleményében.

Ha a kibernetikai veszély elhárítása során szükségessé válik egy konkrét gyanúsított számítógépének, táblagépének vagy telefonjának átvizsgálása, ami valóban korlátozná az illető emberi jogait, a hatóságok azt csak bírói jóváhagyás alapján tehetik meg – tudatta a SRI.

A hírszerzés közleménye emlékeztet rá: Románia NATO-országként és uniós partnereivel szemben is kötelezettséget vállalt arra, hogy kiemelt nemzetbiztonsági feladatként biztosítja az információs rendszerek védelmét, és felkészül a kibernetikai támadások hatékony elhárítására. A szolgálat szerint ezen feladat ellátásához szükség van a szóban forgó információbiztonsági törvény mielőbbi hatályba lépésére.

Mint ismeretes, a román hatóságok a párizsi terrorcselekmények nyomán a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó újabb törvények elfogadását sürgették, de több civil szervezet úgy vélekedett, hogy ez sértené az emberi jogokat.

A civilek által Nagy Testvér-törvényekként emlegetett három jogszabály egyike a normakontrollra váró információbiztonsági törvény. A másik két korábban hatályba lépett megfigyelési törvényt – a mobilszolgáltatókat érintő adatmegőrzési, illetve a feltöltőkártyák névtelenségét eltörlő jogszabályt – tavaly alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés