Sztrájkolnak az elítéltek

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Országszerte 24 börtönben tiltakoztak a foglyok a hétvégén, több mint ötezer elítélt éhségsztrájkot is kezdett. A fegyencek tiltakozását a börtönök túlzsúfoltsága, illetve Nati Meir független képviselő törvénytervezetének elutasítása váltotta ki: a kezdeményezés értelmében január elsejétől államfői kegyelemben részesültek volna azok a személyek, akiket öt évnél kevesebb börtönbüntetésre ítéltek.

2006. december 11., 00:002006. december 11., 00:00

A törvénytervezet országszerte több mint tízezer elítéltre vonatkozott. A tiltakozó akciók a Brassó megyei feketehalmi börtönben kezdődtek, a foglyok fémeszközökkel verték a rácsokat, és lepedőket gyújtottak meg, amelyeket az ablakokon dobáltak ki. Utólag az ország több büntetés-végrehajtási intézetében is fellázadtak a fegyencek, a Jilava és a Rahova börtönben éhségsztrájkba kezdett a fogva tartottak egy része. Nati Meir, aki 2004-ben a Nagy-Románia Párt (PRM) színeiben szerzett képviselői mandátumot, meglátogatta a feketehalmi börtönt, és felszólította az elítélteket, hogy hagyják abba a sztrájkot. A politikus ellen – aki jelenleg független képviselőként az alsóház emberjogi bizottságának tagja –, csalás és sikkasztás gyanújával folyik bűnügyi eljárás.
Monica Macovei igazságügyi miniszter elítélte Meir kezdeményezését. Mint elmondta, a jogszabálytervezeteket nem a börtönben, hanem a parlamentben vitatják meg, ugyanakkor felkérte a börtönök igazgatóit, hogy ne foganatosítsanak megszorító intézkedéseket a tüntetők ellen. Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök felkérte az igazságügyi minisztert, valamint Alexandru ªerbant, a börtönök országos felügyeletének elnökét, hogy készítsenek egy jelentést a tiltakozások nyomán kialakult helyzetről. Bogdan Olteanu képviselőházi elnök is elhatárolódott Nati Meir indítványától. Hangsúlyozta: a képviselő nem a parlament, hanem saját nevében kereste fel sorra a börtönöket, emiatt a rendbontásokért is őt terheli felelősség.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét