2013. január 10., 12:252013. január 10., 12:25
A vizsgálat időzítése azzal a szexbotránnyal függ össze, amely az Olt megyei rendőrségnél robbant ki. December 26-án egy falusi rendőrőrsön dolgozó rendőrnő több késszúrással megsebesítette a falu rendőrfőnökét, akiről azt állította, hogy rendszeresen megerőszakolta és arra kényszerítette őt, hogy a megyei rendőrség több vezetőjének és egy ügyésznek is szexuális szolgáltatásokat nyújtson.
A nő által szexuális visszaéléssel meggyanúsított főrendőrök egyike Ion Voicu, az Olt megyei főfelügyelőség vezetője, aki az ügyben zajló fegyelmi vizsgálat elől kéthetes betegszabadságra menekült. Ezt a lépést Radu Stroe belügyminiszter a felelősség elől való megfutamodásként értékelte és úgy fogalmazott: „nem gondoltam volna, hogy ennyi gazemberség van a román rendőrségben”. Hozzátette, hogy a törvény ilyen körülmények között nem teszi lehetővé számára, hogy leváltsa a megyei rendőrfőnököt, de azon nyomban eltávolítja a rendőrségből, amint visszatér munkahelyére.
Az eset kapcsán a hazai sajtó futószalagon kezdte szállítani a rendőrségi szexbotrányokat. Iulian Surugiu, az egyik rendőrszakszervezet elnöke azt mondta, nemrég olyan panasz érkezett hozzá, miszerint a fővárosban egy fiatal, 2012-ben végzett rendőrnőt azonnal előléptettek, miután az őrsparancsnok szeretője lett. Szerdán a Bihar megyei szervezett bűnözés elleni ügyészség vett őrizetbe egy rendőrt, akit azzal gyanúsítanak: enyhébb büntetést ígért egy tolvajnak, ha az illető ráveszi a lányát, hogy ezt szexuális szolgáltatással hálálja meg.
Egy másik rendőrszakszervezet vezetője, Florin Valnei azonban boszorkányüldözésnek tartja a meghirdetett vizsgálatot, és úgy vélekedett, hogy a minisztérium csak ürügyet keres a rendőri vezetők leváltására.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.