Hirdetés

Szerdán tartják a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját

Képünk illusztráció •  Fotó: Freepik

Képünk illusztráció

Fotó: Freepik

Szerdán szervezi meg a tanügyminisztérium a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját.

Hírösszefoglaló

2024. július 23., 19:462024. július 23., 19:46

A vizsga reggel 9 órakor kezdődik, a résztvevőknek négy óra áll a rendelkezésükre a vizsgafeladatok megoldására.

Az első eredményeket július 30-án teszik közzé, az óvásokat aznap és másnap lehet benyújtani. A végleges eredményeket augusztus 6-án közlik.

Hirdetés

A véglegesítő vizsga jogosít fel a tanári szakma gyakorlására a közoktatásban. A sikeres vizsga feltétele a legalább 8-as osztályzat megszerzése.

Az oktatási minisztérium közölte, hogy a szerdai írásbeli próbán több mint 8500 tanár vesz részt. A legtöbben óvodapedagógusi állásra pályáznak (2599 jelentkező), majd a román tanári (1488), a testnevelő tanári (753) és a matematika tanári (376) állások következnek.

A vizsgákat térfigyelő kamerákkal felügyelik. A javításokat digitálisan végzik tantárgyak szerinti központokban – írja az Agerpres.

A jelentkezőknek a következő feltételeknek kell megfelelniük:
- legkevesebb egy év pedagógusi tapasztalat;
- Jó vagy Nagyon jó szakmai minősítés az előző tanévben;
- legalább 8-as átlag a két tantermi ellenőrzésen és a szakmai portfólió értékelésén.

korábban írtuk

A tanárok fele sem ment át a végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán
A tanárok fele sem ment át a végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán

A végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán részt vevő személyek 41,9 százaléka, azaz 11 928 jelentkező kapott 7-est vagy annál nagyobb jegyet; 74-en tízesre vizsgáztak – közölte a tanügyminisztérium kedden.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
Hirdetés