Hirdetés

Szent a béke az oktatásban?

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A kormány 22 százalékos béremelést ígér 2007-re a pedagógusoknak. 2007-ben 22 százalékos béremelésben részesülnek a pedagógusok. Sebastian Vlãdescu pénzügyi, és Mihail Hãrdãu oktatásügyi miniszter csütörtökön bejelentette: a kabinet támogatja a költségvetési törvény módosítását oly módon, hogy a tanügyben az infrastrukturális fejlesztésekre szánt alapból 420 millió lejt béremelésre fordítsanak. A módosító javaslat eredményeképpen a kormány által eredetileg ígért 18 százalék helyett 22 százalékkal növekszik majd a tanárok fizetése 2007-ben.

2006. november 24., 00:002006. november 24., 00:00

A tervek szerint a pedagógusok fizetése januártól 7 százalékkal, októbertől pedig 15 százalékkal növekedik. A költségvetési törvényt módosító javaslatot azonban a parlamentnek is meg kell szavaznia ahhoz, hogy érvénybe lépjen.

Győzött a fehér karszalag
Amint arról beszámoltunk, az oktatásügyi szakszervezetek hét elejétől japánsztrájkkal tiltakoztak, elégedetlenkedve az alacsony fizetésekkel és az oktatásnak szánt 2007-es költségvetéssel. Az érdekvédelmi szervezetek a hét közepén azzal is fenyegetőztek, hogy bojkottálják az év végi vizsgákat és befagyasztják a tanévet. Tiltakozásképpen az érdekvédelmi szervezetek aláírásgyűjtést is kezdeményeztek Mihail Hãrdãu oktatásügyi miniszter menesztéséért. A költségvetési törvénytervezet parlamenti vitáján elhangzott miniszteri bejelentések egyébként pontosan akkor hangzottak el, amikor országszerte egyre többen csatlakoztak a fehér karszalagos sztrájkhoz: több megyében megkétszereződött az ily módon tiltakozó tanügyi alkalmazottak száma.
Sebastian Vlãdescu pénzügyminiszter szerint az oktatási szakszervezetek „meggyőző erejével” magyarázható a kormány álláspontjának megváltozása. Mint mondta, alapos elemzést végeztek a javaslat makrogazdasági hatásairól, végül azonban az oktatás fontossága bizonyult a döntő érvnek. Egyben hozzátette: ez a kormány utolsó engedménye a bérpolitika kérdésében.

Hãrdãu második pálfordulása
Ettől lényegesen eltérően nyilatkozott Mihail Hãrdãu oktatási miniszter. Szerinte ugyanis egyáltalán nem a szakszervezetek nyomására döntöttek az összegek átcsoportosításáról, hanem a kormány által végzett felmérések hatására. Mint ismeretes, a tiltakozó akciók egyik legfőbb oka az volt, hogy Mihail Hãrdãu a parlament költségvetési bizottságainak ülésén nem támogatta – bár korábban egyetértett vele – azt a módosító javaslatot, amelynek értelmében az infrastruktúrára szánt alapból 420 millió lejt bérfejlesztésre különítettek volna el. Ez pedig fokozta a szakszervezetek felháborodását. Csütörtöki bejelentése így tulajdonképpen a tárcavezető második „pálfordulása”. Álláspontjának megváltoztatását egyébként Hãrdãu nem tudta megindokolni az újságírók előtt. Mindössze annyit nyilatkozott, hogy a bérpolitika nem az oktatási tárca, hanem a kormány hatáskörébe tartozik.

Elégedett szakszervezetek, folytatódó tiltakozás
A szakszervezeti vezetők elégedettnek mutatkoztak a kormány döntésével. Cãtãlin Croitoru, az Országos Tanügyi Szakszervezeti Szövetség (FEN) a japánsztrájk sikereként értékelte a javaslat elfogadását. Ennek ellenére a fehér karszalagos tiltakozás folytatódik addig, amíg a szakszervezeti tömbök vezetői konzultálnak egymással a további lépésekről. Többen ugyanis azt hangoztatják, hogy a béremelés csupán egyik oka a tiltakozásoknak, az oktatás költségvetése azonban továbbra sem éri el a hazai össztermék (GDP) hat százalékát. Emellett az érdekvédelmi szervezetek sérelmezik, hogy a kormány nem tekinti őket szociális partnernek, emiatt be is fagyasztották a párbeszédet a kabinet képviselőivel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés