Élénk felháborodást váltott ki a román ortodox egyház részéről a BBC brit közszolgálati csatorna hétvégén sugárzott riportja, amelyben szembe állítja az alacsony romániai életszínvonalat azzal, hogy az országban gombamód szaporodnak az ortodox templomok.
2013. augusztus 06., 15:532013. augusztus 06., 15:53
A riport megállapítja: bár Romániát az Európai Unió legszegényebb államaként tartják számon, az országban háromnaponta épül fel egy ortodox templom. „Bár Románia az Európai Unió legszegényebb tagállama, ez nem akadályozta meg az egyház vezetőit, hogy több millió eurónyi állami támogatást fogadjanak el. Ezek olyan kiadások, amelyeket sem az állam, sem a polgárok nem engedhetnének meg maguknak\" – állapítja meg a riport.
A brit riporterek ennek nyomán két, eltérő közegben, vidéken, valamint a városokban is megkérdezték az embereket, hogyan vélekednek minderről. A tradicionális környezetben élő válaszadók szerint a legfontosabb az Istennel szembeni odaadás, függetlenül az ország helyzetétől, és attól, hogyan viselkednek az ortodox egyház képviselői. A Bukarest utcáin megkérdezett járókelőknek viszont nem tetszik, hogy a kormány eurómilliókkal támogatja az ortodox egyházat, és úgy vélik, sokkal hasznosabb lenne, ha ezeket az összegeket az egészségügy, az oktatás, valamint a szociális ellátás fejlesztésére fordítanák.
A román ortodox egyház felháborodott hangvételű közleményben reagált a riportra. A hétfőn kiadott kommüniké szerint a templomok azért épülnek, mert a híveknek szüksége van rájuk, főleg a városokban, ahol a kommunizmus idején nem lehetett egyházi célú épületeket felhúzni. Az egyház azt is elárulja, hogy 1990 óta országszerte összesen 2000 templom épült fel vagy van épülőfélben, az erre szánt pénzt pedig – az egyház szerint – nagyrészt maguk a hívek adták össze. Másrészt rámutatnak: amennyiben megszűnne az egyházak állami támogatása, az államnak minden, tőlük elkobzott ingatlant vissza kellene szolgáltatnia.
Az egyház egyúttal cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint a Bukarestben épülő Nemzet Megváltásának Katedrálisa – amelynek építését szintén jelentő összegekkel támogatja az állam – 600 millió euróba kerülne. Az ortodoxok szerint ez az összeg csupán százmillió euró.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!