2012. december 09., 19:352012. december 09., 19:35
Egy Teleorman megyei polgármester ellen azért tettek feljelenstést, mert állítólag pénzt adott az embereknek a szavazatokért. Gorj megyében tetten értek egy férfit, aki lefényképezte a szavazólapját, gyaníthatóan azért, hogy ezzel demonstrálja, hogyan szavazott, és megkapja az érte járó pénzt. A belügyminisztérium szerint délután 5 óráig 370 választási rendellenességet jeleztek, ebből 41 esetben összesen 17 600 lejes bírságot róttak ki, két másik ügyben pedig bűnügyi nyomzást indult. Haláleset is történt: Galacon egy 73 éves nő szavazata leadása után rosszul lett, összeesett, és meghalt.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint Szatmárnémetiben több esetben is jelezték, hogy ismeretlen személyek házról házra járnak mozgóurnás szavazóbiztosnak adva ki magukat, arról érdeklődve, hogy ki milyen pártalakulatra adta le a szavazatát. Délután 17-es lakónegyedből több lakos is jelentette, hogy becsengettek hozzá a mozgóurnával, és amikor elutasították őket, akkor arra akarták rávenni őket, hogy árulják el, melyik jelölt neve mellé nyomták a pecsétet. Volt olyan lakás, ahol egy órán belül legalább négyszer megismétlődött a jelenet.
A Maros megyei alsóbölkényi szavazókörzetben egy másik körzet szavazólapjait osztották ki tegnap reggel. Hegyi Piroska, a Maros Megyei Választási Iroda szóvivője elmondta, összesen 200 hibás szavazólapot kaptak, az illetékesek azonban csak akkor vették észre a rendellennességet, amikor már három személy leszavazott. Az incidens miatt felfüggesztették a szavazást a megfelelő szavazólapok megérkezéséig. A 47-es számú temesvári választási körzetében eltűnt a szavazópecsét. A választási iroda illetékesei azt javasolták a voksoló polgároknak, hogy a hiba orvoslásáig választási szándékukat írják jegyzőkönyvbe, és adják át az iroda vezetőségének. Kolozsváron, a 65-ös számú szavazókörzetben szintén eltűnt a pecsét. A választási iroda értesítette a rendőrséget, amely kivizsgálást indított az ügyben.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.