Hirdetés

Szabadságon volt a drogtesztekért felelős rendőr, ezért nem tesztelték le előzőleg a két embert halálra gázoló, drogos sofőrt

Nem volt szolgálatban a rendőr, aki a drogtesztekért felelős, ezért nem tesztelték le a szombaton reggel bedrogozva két embert halálra gázoló 19 éves fiatalt annak ellenére, hogy még a tragédia előtt igazoltatták.

Krónika

2023. augusztus 22., 10:462023. augusztus 22., 10:46

Mint arról beszámoltunk, egy közúti ellenőrzés során mintegy két órával a tragédia előtt egy rendőrjárőr Vama Veche üdülőtelepen igazoltatta a sofőrt. Az autóban kábítószert – egy füves cigarettát és tablettákat – találtak, ennek ellenére csupán alkoholtesztnek vetették alá, drogtesznek nem.

Az alkoholszonda azt mutatta, hogy nem fogyasztott szeszes italt, míg a kábítószerek kapcsán a rendőrök azt mondják: a szemmel látható jelek alapján nem fogyasztott drogot, ezért

Hirdetés

annak ellenére is elengedték, hogy az autóban kábítószert találtak.

Egybehangzó román sajtóértesülések szerint egyébként banális ok miatt nem vetették alá drogtesztnek: mert nem volt elérhető az egyetlen rendőr a környéken, aki elvégezhette volna.

A Vama Vechén működő rendőrőrsön nincs drogteszt. A Konstanca megyei rendőr-főkapitányságnak összesen tizenöt ilyen készüléke van, az egyik Mangalián, mivel itt működik a közlekedés-rendészet is.

Azonban

az a közlekedési rendőr, akit szombaton elhívhattak volna Vama Vechére, hogy elvégezze a drogtesztet, éppen betegszabadságon van, márpedig ő az egyetlen, akit kiképeztek az eszköz használatára.

A rendőrség szerint egyébként a gázoló azt követően fogyasztott kábítószert, hogy igazoltatták és alkoholtesztnek vetették alá.

A belügyminiszter vizsgálatot rendelt el az ügyben.

A gázoló szülei közben együttérzésüket fejezték ki az áldozatok családtagjainak, és közölték,

nem próbálják megakadályozni, hogy az igazságszolgáltatás végezze a dolgát, nem állnak az útjába annak, hogy fiuk feleljen a tettéért.

Egyébként a beszámolók szerint korábban egy másik rendőrjárőr is megállította a gázolót. Ők azt állapították meg, hogy a ritka, veterán Mercedesre nem kötötték meg a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást, de ennek ellenére tovább engedték.

korábban írtuk

Rendőrök ellen indult fegyelmi eljárás a bedrogozott sofőr okozta halálos baleset ügyében
Rendőrök ellen indult fegyelmi eljárás a bedrogozott sofőr okozta halálos baleset ügyében

Több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult egy bedrogozott sofőr által elkövetett, két fiatal halálát okozó baleset ügyében – közölte hétfőn a Konstanca megyei rendőrfőkapitány.

korábban írtuk

A drog volt az élete: háromféle kábítószert is fogyasztott a tengerparti halálos gázoló
A drog volt az élete: háromféle kábítószert is fogyasztott a tengerparti halálos gázoló

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték vasárnap azt a 19 éves sofőrt, aki szombat reggel gyalogosok közé hajtva Vama Veche közelében, a 39-es országúton, halálra gázolt két fiatalt, hármat pedig megsebesített, majd elhagyta a baleset helyszínét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
Hirdetés