2012. május 21., 11:262012. május 21., 11:26
A miniszterelnök hétfőn közölte: Románia idén 100 millió eurót, 2013-ban pedig 1,1 milliárd eurótól eshet el, miután a POSDRU-program 2010-2011-es lebonyolításában súlyos rendellenességekre derült fény.
Victor Ponta szerint a kormány megpróbál gyakorlatba ültetni egy cselekvési tervet az európai pénzek elveszítésének elkerülésére, és ha ez nem sikerül az év végéig, „radikálisan” átszervezik a POSDRU-alapokat kezelő hatóságot.
A kormányfő azt mondta, a rendellenességekért felelős személyeket polgári és büntetőjogi úton is elszámoltatják, és hozzátette, hogy a pénzmosás- és csalásellenes hivatalnál is feljelentést tett az ügyben. Ponta szerint a humánerőforrás fejlesztését célzó program esetében tapasztalt rendellenességek közé tartozik, hogy a program adatbázisához összesen 350 személy fért hozzá illetéktelenül, részmunkaidős állásban alkalmazott személyek pedig 3500 euró és 10 ezer euró közötti havi megbízási díjat is felvettek. Példaként említette azt is, hogy a tengerparti vízimentők kiképzése nem munkavégzésük helyszínén, hanem az ország különböző részein folyt.
Romániának június végéig kell korrekciós intézkedéseket elfogadnia azért, hogy öt ágazati operatív programját ne függessze fel Brüsszel. Az öt problémás operatív program közé tartozik a humánerőforrást fejlesztését célzó is, amelyet rövid időre tavasszal már le kellet állítani miután hiányosságokat tapasztaltak a támogatandó projektek kiválasztásának ellenőrzési rendszerében. Április második felében a román hatóságok bejelentették, hogy Brüsszel újraindította a kifizetéseket azzal a feltétellel, hogy az idei első félévben 10 százalékkal csökkentik egyes számlák elszámolási arányát.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.