Hirdetés

Súlyos büntetések az egészségügyi személyzet bántalmazóinak

Drasztikus büntetésre számíthatnak a jövőben azok, akik erőszakosan lépnek fel a feladatukat ellátó egészségügyi és orvosi személyzettel szemben. Az Egészségügyi minisztérium mától közvitára bocsátotta azt a törvénytervezetet, amely a 2006\95-ös, az egészségügyi reformot szabályozó törvény módosítására vonatkozik.

2011. szeptember 13., 16:202011. szeptember 13., 16:20

A szóban forgó törvénytervezet kimondja, hogy az orvosokkal, aszisztensekkel, mentősökkel vagy bármilyennemű egészségügyi személyzettel szembeni, közvetett vagy közvetlen kommunikációs eszközökön alapuló agresszió 6 hónaptól 2 évig terjedő börtönnel, vagy pénzbírsággal büntetendő.

Továbbá, a jogszabály-tervezet előírja, hogy az egészségügyi személyzettel szemben alkalmazott fizikai erőszak, mint például ütés, 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetést von maga után. A testi sértésnek minősülő erőszakos cselekedeteket 6 hónaptól 6 évig terjedő szabadságvesztéssel, míg a súlyos testi sértést 3 évtől 12 évig terjedő börtönnel büntetnék.

„Az Egészségügyi Minisztérium már régebb jelezte az e téren tapasztalható rendellenességeket. Be is nyújtottunk egy módosító javaslatot a jogi procedúrák felgyorsítását célzó törvényre vonatkozóan, amelyet végül nem fogadtak el. A dolgok mostani állása szerint, ha valaki megüt egy orvost a kórházban, akkor 3 hónaptól 2 évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy pénzbírsággal sújtható. A szaktárca azt szeretné elérni, hogy az ilyen esetekben alkalmazott büntetések szigorúbbak legyenek, ezért javasoljuk a 6 hónaptól 12 évig terjedő börtönbüntetés bevezetését, az eset súlyosságától függően. Az új jogszabály bevezetése elrettentően hat majd azokra, akik nem tisztelik az egészségügyi személyzetet és az általuk kifejetett tevékenységet. Sajnos, az utóbbi időben több aggodalomra okot adó eset is történt a romániai kórházakban” – nyilatkozta Ritli László egészségügyi miniszter.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés