
Dinel Staicu üzletembert is kihallgatta kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a befolyással üzérkedés miatt előzetes letartóztatásba helyezett bírónő, Veronica Cîrstoiu ügyében.
2013. augusztus 13., 15:392013. augusztus 13., 15:39
2013. augusztus 13., 15:392013. augusztus 13., 15:39
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti táblabíróság bírónőjét azért helyezték pénteken 29 napos előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint több, mint egymillió eurót kapott azért, hogy kedvezően befolyásolja a bírákat Staicu egyik perében. A DNA szerint Cîrstoiu egy ügyvédnőn keresztül, még 2011-ben jelezte Staicunak, hogy két és fél millió euróért hajlandó segíteni neki. Végül másfél millió euróban egyeztek ki, ebből 1,2 milliót tavaly meg is kapott, a fennmaradó 300 ezret pedig a kedvező ítélet után kellett átadni neki.
Staicut a Vallások Nemzetközi Bankjának csődbe juttatása miatt hét év hat hónap szabadságvesztésre ítélték, a megvesztegetés célja az volt, hogy a bíróság megsemmisítse az ítéletet. Staicu szerint a pénzt a testvére adta az ügyvédeknek, míg ő börtönben ült, de kételyének adott hangot azzal kapcsolatosan, hogy az összeg valóban eljutott-e a bírónőhöz.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!