Spanyolország két évig korlátozza munkaerõpiacát

Spanyolország csak 2009-tõl engedélyezi megszorítások nélkül a román és bolgár állampolgárok munkavállalását – jelentette be Miguel Angel Moratinos külügyminiszter. „Spanyolországnak ezen a területen egyértelmû a politikája: akárcsak az Európai Unió 2004-es bõvítésekor, ezúttal is korlátozásokat vezetünk be az elsõ két évben az újonnan csatlakozott országok munkavállalóival szemben” – fejtette ki a spanyol külügyminiszter. Spanyolország egyik kedvenc célpontja a bevándorlóknak, akiknek jelentõs része Afrikából és Kelet-Európából érkezik. A külföldi munkavállalók nagy száma ellenére a munkanélküliség aránya folyamatosan csökken. Bár hivatalos adatok szerint mintegy 400 ezer román dolgozik Spanyolországban, számukat jóval többre, mintegy kétmillióra becsüli a romániai és külföldi sajtó. Amint arról beszámoltunk, a múlt héten Nagy-Britannia és Írország jelentette be, hogy korlátozza a román és bolgár állampolgárok munkavállalását, és hasonló lépéseket tervez több más nyugati ország is. Munkaerõpiacának korlátlan megnyitását eddig Szlovákia, Lengyelország, Finnország, Észtország és Lettország jelentette be. Várhatóan ugyancsak a „nyitott kapuk politikáját” készül alkalmazni Svédország és Csehország is. Nagy-Britannia nagykövetségét bírálja Dan Voiculescu A román állampolgárokkal szembeni „megalázó” bánásmód megszüntetését kérte Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke Nagy-Britannia nagykövetségétõl. A szenátusban felszólaló Voiculescu a Külügyminisztériumhoz fordult kérésének továbbítása érdekében. A konzervatív pártelnök konkrét példával illusztrálta a brit nagykövetség magatartását a vízumot igénylõ román állampolgárokkal szemben, és kérte a hatóságokat, foganatosítsanak hasonló intézkedéseket a brit állampolgárok esetében is. Nagy-Britannia nagykövetsége meglepetésének és csalódottságának adott hangot Voiculescu kijelentései miatt. Szerintük a szeptemberben bevezetett internetes vízumigénylési rendszer elõnye, hogy a dokumentumért nem kell órákon át sorban állni a nagykövetség elõtt. --------

2006. november 01., 00:002006. november 01., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát