
Derűlátó. George Simion szerint sikerülhet a szombati határidőig összegyűjteni az elnökválasztási induláshoz szükséges támogatói aláírásokat
Fotó: Facebook/George Simion
Összegyűjthető a szükséges 200-200 ezer támogatói aláírás a szombat éjféli határidő lejárta előtt ahhoz, hogy mind George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), mind Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártja (POT) elnöke benyújthassa jelentkezését a májusi elnökválasztásra – vélekedik Simion.
2025. március 13., 11:302025. március 13., 11:30
Mint ismeretes, Simion és Gavrilă azt követőe döntötték el, hogy mindketten jelentkeznek, hogy az alkotmánybíróság kedden – a Központi Választási Iroda (BEC) döntését helybenhagyva – eltiltotta az indulástól Călin Georgescut, a tavalyi, érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelöltet.
„Meglepett bennünket, amit a rendszer művelt, hogy blokkoljuk Călin Georgescut, talán még az alkotmánybíróságra számítottunk. Már teljesen lemondtam az indulás gondolatáról, de
Világossá tettem, hogy kizártam az indulás gondolatát, de a Calin Georgescu úrral folytatott beszélgetéseim és a kollégáim kérése nyomán átgondoltam a dolgot” – magyarázta Simion a Realitatea Plus csatorna szerda esti műsorában.

Nem mindenki maradéktalanul elégedett a Románok Egyeüléséért Szövetségben (AUR) azzal, hogy George Simion pártelnök úgy döntött: Călin Georgescu elnökválasztási versenyből való kizárása után összefog a Fiatal Emberek Pártjával (POT).
„Georgescu úr beleegyezése nélkül nem gyűjtöttünk aláírásokat. Holnap és holnapután az Alkotmány téren és a Victoriei téren, de Bukarest más pontjain is lesznek csapataink, minden információ megtalálható az oldalunkon.
– tette hozzá az AUR elnöke.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
szóljon hozzá!