
Nem „hatotta meg" a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), hogy Traian Băsescu államfő hétfőn este úgy nyilatkozott: alkalmatlannak tartja a közlekedési minisztérium élére általuk jelölt Ovidiu Silaghit a tisztségre.
2013. július 23., 13:052013. július 23., 13:05
2013. július 23., 13:142013. július 23., 13:14
A párt közleményben reagált az elnök szavaira, amelyben leszögezte: nem mond le arról, hogy a minisztériumot már tavaly, az első Ponta-kormány idején is vezető politikust jelölje a tárca élére. Egyúttal pontokba szedve sorolta fel, milyen eredményeket ért el Silaghi első miniszteri mandátuma alatt.
Így többek között neki tulajdonítják a tárgyalások megkezdését Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztossal a befagyasztott közlekedési ágazati támogatások felszabadításáról, a Nagylak–Arad autópálya megépítéséről szóló, gyanús körülmények között megkötött szerződés felbontását, amelynek nyomán újra elkezdődhetett a párbeszéd az Európai Bizottsággal, a bolgár kormánnyal a Calafat–Vidin híd befejezéséről és a Duna-stratégia kidolgozásáról szóló megállapodást, egy 175 millió eurós EBRD-hitel megszerzését a vasúttársaság infrastruktúrafejlesztő ágazata számára, több autópálya-szakasz befejezését, valamint a vasúttársaság áruszállító ágazatát érintő privatizációs eljárás megkezdését.
Nem vette komolyan az államfő kifogásait Victor Ponta miniszterelnök sem, aki szerint Băsescu csak azért lendült támadásba, mert kedden új pártot jegyeztetett be. „Az elnök képtelen megszokni, hogy már nem szolgalelkű kormány van hatalmon. Megkönnyebbülés lesz, amikor véget ér a mandátuma\" – jelentette ki a kormányfő. Szerinte Băsescu az utolsó, aki felpanaszolhat bármilyen rendellenességet, mivel ő a felelős azért a nehéz helyzetért, amelybe az ország 2010-ben és 2011-ben került.
A miniszterelnök cáfolta, hogy bármilyen gond lenne a CFR Marfă privatizációjával. Băsescu ugyanis arról beszélt, hogy a privatizációs tenderen győztesként kihirdetett GFR-nek nincs pénze a vételár kifizetésére. Az elnök egyébként hazugságnak nevezte, hogy a privatizáció – amint azt Victor Ponta álljtotta - a versenyhatóság jóváhagyásának késlekedése miatt akadt el. Ponta megjegyezte ugyanakkor: a kormány nem akar újabb felfüggesztési eljárást kezdeményezni az államfő ellen, mivel jövőre mindenképpen új elnöke lesz az országnak. Relu Fenechiu, Silaghi lemondásra kényszerült elődje is úgy vélekedett, hogy az államfő nem fogalmazott meg konkrét érveket Silaghi ellen, csupán magánvéleményt fogalmazott meg.
Mint arról beszámoltunk, Băsescu hétfőn este közölte: nem tartja megfelelőnek a Victor Ponta kormányfő által a közlekedési tárca élére javasolt Ovidiu Silaghi. Az elnök azzal indokolta álláspontját, hogy Silaghi az első Ponta-kormány közlekedési minisztereként sem tett le semmit az asztalra, még a befagyasztott uniós támogatások feloldását sem tudta elérni. Kijelentette: Silaghi nem tud eredményeket felmutatni, és a Ponta-kormány imázsát sem javítja, emellett a vasúttársaság teherszállító ágazatának (CFR Marfă) privatizációjának állásával sincs napirenden. Leszögezte: augusztus 23-án dönt arról, hogy kinevezi-e Silaghit vagy sem. Addig Victor Pontának ügyvivő miniszterként kell lezárnia a CFR Marfă privatizációját. Mint ismeretes, Silaghi kinevezése azért került ismét napirendre, mert elődjének, Relu Fenechiunak le kellett mondania, miután a legfelsőbb bíróság korrupció miatt nem jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélte.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!