
Ștefan Mandachi és a méteres autópálya
Fotó: Antena1
Saját költségén építtette meg az első, mindössze egy méter hosszú moldvai autópályát Suceava megyében Ștefan Mandachi vállalkozó, tiltakozásul amiatt, hogy Moldva maradt az ország egyedüli olyan történelmi régiója, ahol eddig egyetlen méter sztráda sem épült.
2019. március 04., 21:302019. március 04., 21:30
2019. március 05., 10:212019. március 05., 10:21
A vagyonát gyorsétkezdékkel megalapozó üzletember hétfői sajtóértekezletén beszámolt arról, hogy a valódi betonalapozással, több rétegű aszfaltburkolattal, elválasztó korlátokkal és leállósávval rendelkező kétszer kétsávos „gyorsforgalmi” útszakaszt építtetett a kolostorairól híres Voroneț és Putna közötti országút közelében. A munkálatokról készült videofelvétel tanúsága szerint az egy méter „hosszú” sztráda mellé az óránként 130 kilométeres sebességkorlátozásra figyelmeztető táblát is kihelyezték.
Mandachi március 15-én, 15 órakor akarja felavatni az „autópályát”, és 15 perces demonstrációra – tevékenysége 15 perces megszakítására – buzdít mindenkit, aki hozzá hasonlóan szívügyének tekinti a romániai infrastruktúra-fejlesztés ügyét.
Felhívásában azt állítja: Romániában évente kétezer ember hal meg közlekedési balesetben, többen, mint az 1989-es forradalomban, és számításai szerint ő maga is „több mint másfél évet veszített az életéből”, vagyis ennyivel többet töltött eddig autóvezetéssel az autópályák hiánya miatt. Mandachi különben azt állítja magáról, hogy nem politizál, nem tagja semmilyen pártnak vagy egyesületnek, de a Hotnews.ro hírportál úgy tudja: ő pénzelte a „Románia autópályákat akar” feliratú óriásplakátok kihelyezését szerte az országban.
A moldvai megyéket Bukaresttel, illetve Erdéllyel összekötő A7-es és A8-as autópálya megépítéséért tavaly májusban több száz gépkocsivezető rendezett autós demonstrációt Bukarestben. Az erősödő társadalmi elégedetlenségre alapozva a parlamenti ellenzéknek ősszel – a kormánytöbbség támogatását megszerezve – sikerült törvényt is elfogadtatnia az Erdélyt Moldvával összekötő „Egyesülés Autópályájának” megépítéséről.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
1 hozzászólás