Hirdetés

Rómát okolja Bukarest

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Az olasz hatóságok feladata lett volna, hogy kemény fellépéssel megakadályozzák a városok szélén felállított roma sátortáborok létrehozását, mivel ezek a bűnözés melegágyává váltak – jelentette be tegnap az olaszországi románok által elkövetett bűncselekmények ügyében összehívott munkaülést követően Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő.

2008. május 13., 00:002008. május 13., 00:00

A miniszterelnök rámutatott: megengedhetetlen, hogy azok a román állampolgárok, akik becsületes módon élnek és dolgoznak az olasz félszigeten, a bûnözõk miatt hátrányos helyzetbe kerüljenek. Tãriceanu egyúttal bírálta az olasz hatóságok fellépését, amely szerinte hatástalan volt. „Ezzel szemben más európai államok, mint például Németország vagy Franciaország, azonnali lépéseket foganatosított, és nem mentek bele olyan politikai nyilatkozatháborúkba, amelyek a konfliktus elmélyítéséhez vezettek” – tette hozzá a kormányfõ.

A miniszterelnök egyébként a munkaülésen felszólította Cristian David belügyi és közigazgatási tárcavezetõt, hogy még a hét folyamán utazzon Rómába, és tárgyaljon az olasz hatóságokkal a román állampolgárok helyzetének tisztázása és rendezése végett. A miniszter feladata, hogy bemutassa a bukaresti hatóságok elképzeléseit a bûnözés kérdésének rendezésére. A tervek között szerepel egy román bûnüldözõ csoport Olaszországba küldése is, amely a helyi hatóságok munkáját segítené. Ehhez viszont a két kormány között párbeszédre van szükség – magyarázta a kormányfõ.

Az Olaszországban élõ romániai romák témájához Teodor Meleºcanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, védelmi tárcavezetõ is hozzászólt. Az alakulat központi vezetõségi ülését követõen a miniszter úgy vélte: a jelenlegi helyzet kialakulásához az is nagyban hozzájárult, hogy Olaszország nem használta ki az Európai Unió biztosította, a roma közösségek integrációjára fordítandó forrásokat. „A másik ok a bûncselekmények elkövetõivel szembeni enyhe rendõri fellépés” – tette hozzá a PNL-alelnök. A liberális politikus ugyanakkor elmondta: a román kormány feltett szándéka, hogy az új római kabinettel együttmûködve elkerülje, hogy az olasz félszigeten élõ román állampolgárok románellenes, idegengyûlölõ incidensek szenvedõ alanyaivá váljanak.

Szintén tegnap Franco Frattini, az újonnan megalakult olasz kormány külügyminisztere bejelentette: az olasz polgárok nem idegengyûlölõk vagy rasszisták, de határozott fellépést várnak a Silvio Berlusconi vezette kabinettõl a bevándorlás kérdésében. Erre utal a választások eredménye is, hiszen a gyõztes kampányának egyik központi eleme éppen a bevándorlók miatt elburjánzott bûnözés visszaszorítása volt – mutatott rá Frattini. Az Északi Liga elnevezésû szélsõjobb alakulat politikusa ugyanakkor hangsúlyozta: az olaszok változást akarnak, elsõsorban a bûnözõk elleni fellépés terén. Frattini felidézett egy Nápolyban, a napokban történt esetet, amikor egy román nõ elrabolt egy gyermeket, rámutatva: ezek a tettek felkavarják a közvéleményt. Mint arról beszámoltunk, a Liga olyan lépéseket tervez, amelyek többek között megkönnyítenék a bûnözõk kitoloncolását az országból. Emellett az alakulat korlátozná a román állampolgárok beutazását Olaszországba. 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
2026. május 17., vasárnap

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban

A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók

A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók
2026. május 16., szombat

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat
2026. május 16., szombat

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben

Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet

A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet
2026. május 15., péntek

Kelemen még mindig reménykedik, de ellenzékben is elképzeli az RMDSZ-t

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.

Kelemen még mindig reménykedik, de ellenzékben is elképzeli az RMDSZ-t
2026. május 15., péntek

Aggasztja az ország helyzete Markó Bélát: az Európa-barát pártok rendkívüli tehetséggel rontották el a dolgokat

Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.

Aggasztja az ország helyzete Markó Bélát: az Európa-barát pártok rendkívüli tehetséggel rontották el a dolgokat
Hirdetés
Hirdetés